Magabiztosan jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé a Kaposvári Rákóczi első csapata. A zöld-fehérek ezúttal esélyt sem adtak a korábban a Paksot is búcsúztató NB III-as ellenfelüknek. A szezonzáró három gólját Peric, Zsók és Gujic szerezték. 

A putnoki 1–1-et követően a Kaposvár az első félidő első felében még nem tudta feltörni a vendégek védelmét, aztán megszületett az első gól, és a másodikra sem kellett már sokat várni. A 29. percben szép támadás végén Balázs Benjámin hozta kihagyhatatlan helyzetbe Pericet, aki néhány lépésről a kapu közepébe gurított, majd a 42. percben Pavlovic szöglete után Zsók fejelt 8 méterről a jobb felső sarokba.
 
A játék képe a második félidőben sem változott#!# a Rákóczi irányított, és ötletes akciókra is futotta a fiúk erejéből. A végeredményt Gujic állította be a 63. percben, miután 14 méterről lőtt nagy gólt a felső léc közreműködésével.
– Célunkat, a nyolc közé jutást elértük, bár ezen a mérkőzésen nagyobb is lehetett volna a gólkülönbség, látványosan játszott csapatunk. Nehézségekkel tarkított fél év van mögöttünk, köszönet mindazoknak, akik segítették a munkánkat – mondta a lefújás után Sisa Tibor vezetőedző.
– A párharc eldőlt, reális eredmény született, ezen a visszavágón nem volt esélyünk. A mai mérkőzésen a nagyobb tudás érvényesült, de én büszke vagyok a csapatomra, és arra, hogy eddig is eljutottunk – összegzett a vendégek szakezetője, Koszta Péter. 
 
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó#!#

Kaposvári Rákóczi FC – Putnok VSE 3-0 (2-0)

Kaposvár, 500 néző. V.#!# Szilasi
Rákóczi FC#!# Posza – Okuka (Grumic, 65.) Bank, Zsók, Jánvári – Farkas P., Balázs B. – Pavlovic, Kulcsár K. (Kovács O., 75.), Gujic (Katona, 85.) – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Putnok VSE#!# Roza – Sebők, Kovács, Boczki – Ulrich, Zimányi Á., Zabos, Sápi, Zsarnai – Monyók, Máthé. Edző#!# Koszta Péter
Gólszerzők#!# Peric (28.), Zsók (41), Gujic (63.)

A Rákóczi 4–1-es összesítéssel jutott tovább a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé.