Hónapok óta készül a visszatérésére gólerős támadónk, Mayer Milán, akit a sérülésről, rehabilitációjáról kérdeztünk.

 

Sajnos rég volt, hogy utoljára a pályán láthattunk. Egyre közelebb vagy a visszatéréshez?

– Egyre jobban vagyok, két hete kezdtem a futóedzéseket, a héten pedig már a csapattal végeztem a bemelegítést és a labdás koordinációt, ami már nagyon hiányzott – mondta Mayer Milán. – Remélem, minél gyorsabban vissza tudok térni, hiszen már látom a fényt az alagút végén. Egyre jobb állapotban vagyok, így egyre közelebbinek tűnik a visszatérésem, amit alig várok, hiszen szeretném a társakkal újra átélni egy mérkőzés hangulatát.

 

Nehézen élted meg az elmúlt hónapokat? Mi adott erőt?

– Több mélypont is volt ebben az időszakban, hiszen két műtéten vagyok túl. Az első után azt hittem, egy rövidebb, egy-két hónapos kihagyás vár rám, viszont a rehabilitáció kiderült, hogy szükséges egy másik műtét is, ekkor újra padlóra kerültem. Szerencsére a családomtól, a páromtól, a barátaimtól és az újdonsült kiskutyánktól nagyon sok pozitív dolgot kaptam, amelyek felhoztak a mélypontról. Most már az edzések és az, hogy egyre több futballspecifikus dolgot tudok végezni töltenek fel erővel és pozitív gondolatokkal.

 

Szombaton egy különleges feladat is vár rátok, hiszen részt vesztek a Kaposvári Vízilabda Klub jótékonysági kampányán, melyen a kaposvári óvodáknak gyűjtenek labdát.

– Ezúton is köszönjük a meghívást! Előző évben is voltunk, jól éreztük magunkat, hiszen megismerkedhettünk egy másik sportággal. Akkor egy izgalmas, jó mérkőzést láttunk. Ezúttal a Ferencváros ellen készülnek a kaposváriak, ez még nagyobb várakozással tölti el a várost. Küzdelmes, jó mérkőzésre számítok, de a legfontosabb az, hogy mi is tudunk segíteni. A jótékonyság kiemelten fontos a mi csapatunknál is, s úgy gondolom, a jó ügy mellett az egész város kiáll majd.