A koronavírus-járvány által letarolt együttesünkre szomszédvári rangadó vár a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozóra a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának játékosaival kiegészülve utazik el csapatunk.

 

Mint arról korábban beszámoltunk a válogatott szünetben a szakmai stáb több tágjának, illetve sok labdarúgónak koronavírus-tesztje is pozitív lett, így kértük a Pécs elleni mérkőzés halasztását, amibe a baranyai klub nem egyezett bele. A meccs előtti újabb tesztelés során sajnos még három játékos produkált pozitív COVID-19 mintát, így a felnőtt keretből csak hat mezőnyjátékos, illetve egy kapus lesz bevethető vasárnap. Emiatt pedig egy kifejezetten nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen több fiatal játékossal kiegészülve készülünk a szomszédvári rangadóra. Ráadásul sem Várhidi Péter vezetőedzőnk, sem Disztl László másodedzőnk nem lehet ott a mérkőzésen. A rengeted pozitív eset miatt klubunk kérte a 18. fordulóra kiírt Soroksár elleni mérkőzés halasztását is.

– Még csak most tanulom a fiatal játékosok neveit, hiszen csak két közös edzéssel készültünk a mérkőzésre – mondta Kostorják Zsolt, csapatunk kapusedzője, aki nemrég érkezett klubunkhoz. – Ez ezért van így, mert meg kellett várnunk a második teszt eredményét, így csak az utolsó pillanatban állt össze az a keret, amivel elutazunk Pécsre. Hozzáteszem: nem idegen számomra az a feladat, hogy helyettesítem Várhidi Pétert, hiszen erre már korábban volt példa. Igaz, akkor nem voltak ilyen problémák. A hét úgy nézet ki, hogy folyamatosan egyeztettem Várhidi Péterrel és Disztl Lászlóval és eszerint készültünk. Az, hogy ez mire lesz elég, vasárnap kiderül. Egy biztos: ez egy óriási lehetőség a fiatalok számára, hiszen utolsó évesek az akadémián, s most lehetőségük van gyökeret verni az első csapat öltözőjében, főként úgy, hogy egy hét alatt három meccs vár ránk. Veszítenivalónk nincs, mi csak nyerhetünk ebből a helyzetből. Az utánpótlásból feljövő játékosokat nyitott ajtókkal várjuk, megvan a befogadókésség a szakmai stáb részéről.