Kánikulában vívtuk a harmadik felkészülési mérkőzésünkön a Paksi FC II. otthonában, ahol végül kettő-egyes sikert arattunk.
Kánikulában lépett pályára csapatunk Pakson, ugyanis árnyékban is bőven harminc fok felett volt a hőmérséklet, de a pályán még efölé kúszott a hőmérő higanyszála. A nagy meleg, illetve a felkészülés intenzitása rányomta a bélyegét a játékunkra, melybe több hiba is csúszott a meccs első periódusában. A találkozót bár a hazaiak kezdték nagyobb lendülettel, azonban a vezetést mi szereztük meg a félidő derekán, amikor is Zoltán Rafael talált be nevelőegyesülete kapujába (0–1), majd a szünet előtt egy remekül felépített akció végén Babinszky Bence is betalált (0–2). Ürüm az örömben azonban, hogy ebben a játékrészben Füredi Szabolcs, Zoltán Rafael és Heil Máté is megsérült, így nem tudták folytatni a játékot.
A második játékrészre a hazaiak teljes sort cseréltek, így újra frissebben mozogtak, ráadásul az utolsó közel fél órát emberhátrányban játszottuk végig, ami még nagyobb terhet rakott a játékosokra. Csapatunkban viszont bőven volt tartás, akarat, s bár több nagy helyzetet is kidolgoztak a hazaiak, végül csak egy átlövés talált utat a kapunkba (1–2) a mérkőzés utolsó perceiben.
Székely Tibor: – A felkészülésünket összképében nézzük és azt tudni kell, hogy a legintenzívebb szakaszában vagyunk. Erre az extrém meleg is rányomta a bélyegét és azt se felejtsük el, hogy a második félidő huszadik percétől emberhátrányos helyzetben voltunk. Ezeket a nehéz helyzeteket is megoldották a fiúk, bár az utolsó negyed órában lehetett látni, hogy fáradtak, s ekkor már sem a védekezésünk, sem a labdabirtoklásunk nem működött. Le a kalappal előttük, hiszen végig lehetett érezni rajtuk, hogy nyerni akarnak és ezt meg is valósították.
Paksi FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (0–2)
Paks, 80 néző.
Paksi FC II., I félidő: Borsos – Babos B., Ádám D., Debreceni Á., Szabó A., Répási, Horváth K., Lapu, Galambos, Hahn, Tóth K., Marosi. II. félidő: Bakodi – Pupp, Szekszárdi, Eger, Köllő, Májik, Máté Cs., Győrfi, Földi, Gyurkits, Palóka. Vezetőedző: Kindl István.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a szünetben) – Heil (N. Mazzonetto, a 38. percben), Füredi (Kis-Fónai, a 22. percben), Hadaró – Görög (Pressing, a 60. percben), Horváth B. (Balázs B., a 60. percben), Balla (Szabó M., az 50. percben), Szederkényi (Pintér M., a 60. percben), Pusztai – Zoltán R. (N. Mazzonetto, a 32. percben), Babinszky (Mayer M., a 60. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Gólszerzők: Földi (a 82. percben), illetve Zoltán R. (a 23. percben), Babinszky (a 37. percben).