Döntetlennel hangolt a bajnoki rajtra újjáalakuló csapatunk, az ugyancsak a harmadosztály Nyugati csoportjában szereplő Puskás Akadémia FC II. ellen.
Újabb hazai mérkőzéssel készült az NB III. augusztus eleji rajtjára formálódó együttesünk ezúttal a Puskás Akadémia FC tartalékcsapata ellen. A vendégek kezdtek harcosabban és agresszívabban, mégis az első valamire való lehetőség csapatunk előtt adódott, azonban János Norbert lövése a felső lécet találta telibe. Bő félórányi játékot követően a felcsútiak csapatkapitánya, Magasföldi József villant, s szerzett csapatának előnyt. Tíz percet kellett csak várni az egyenlítő találatra, amikor is Bíró Dominik egalizált. Előtte pár perccel saját csapattársa okozott nagy riadalmat a saját kapujánál, miután rosszul adta haza a labdát, a hárítani igyekvő Pogacsics Krisztián meghúzódott az esetnél, így még az első játékrész vége előtt le kellett cserélni.
A folytatásban aztán egyre inkább együttesünk vette át a mérkőzés irányítását, uralta a játékot. Hiába azonban a mezőnyfölény, a kapuk csak elvétve kerültek veszélybe, de az már látszott, hogy jó irányba tart csapatunk.
Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia II. 1–1 (1–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 150 néző.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Ipacs, 43. p.) – Zólyomi (Dömötör D., a 80. percben), Ladányi (Kaszás, a szünetben), Lakatos G. (Palkovics T., a 80. p.), Borbély Á. (Fehérvári, 70. p.) – Gál M. – Orsós T. (Sólyom, a szünetben), Szederkényi (Mayer M., a szünetben), Zvara (Ivanov, 70. p.), Bíró D. (Balog A., 70. p.) – János N. (Jancsó, 70. p.). Vezetőedző: Nagy Tamás.