A Videoton FC második csapatát fogadtuk az NB III. Nyugati csoportjának hetedik fordulójában. Hiába uraltuk a mérkőzést, nem tudtuk begyűjteni a három pontot, ezzel pedig nagy lehetőséget szalasztottunk el.

Együttesünk azzal a tudattal léphetett pályára a Videoton FC II. ellen, hogy egy győzelem esetén a tabella élére ugorhatunk, ugyanis az Érd csak egy pontot szerezett az Andráshida ellen. Esélyeshez méltón kezdtük a mérkőzést. Szakály Attila remek átlövésével jeleztük, hogy meg akarjuk szerezni a három pontot. Ezt követően azonban a szünetig nem alakítottunk ki nagy helyzetet, pedig sokkal többet birtokoltuk a labdát. A székesfehérváriak kontrából próbáltak veszélyeztetni, de nem sok sikerrel. Csupán egyszer találták el a kaput, igaz, ekkor nagyot védett Slakta Balázs.
A szünet után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk. Andorka Péter kapufája jelentette az első veszélyt ebben a játékrészben, majd Hadaró Valentin közeli fejesénél védett bravúrral Hársfalvi András. Ezt követőn pedig Kollega Krisztián vette célba a vendégek kapuját. Hiába játszottunk egyre veszélyesebben, a semmiből jött a vendégek vezető találata#!# Elvir Hadzics átlövése akadt be a jobb alsóba. A hátralévő időben bár támadtunk az egyenlítésért, nem tudtuk bevenni a vendégek kapuját. Ezzel a vereséggel pedig nagy esélyt szalasztott el csapatunk, hiszen egy győzelem esetén a tabella élre állhattunk volna.
Artner Tamás#!# Az ellenfél sokat tett azért, hogy megnyerje a mérkőzést. Az első félidő értékelhetetlen volt. Nem is értem, hogy milyen felfogásban játszottunk. Úgy érzem, hogy a második félidő első húsz percében megnyerhettük volna a mérkőzést. Akkor rámentünk a székesfehérváriakra, volt száz százalékos helyzetünk és több veszélyes támadásunk, de pontatlanok voltunk a végjátékban. Két arca van a csapatnak. Idegenben könnyedén, lazán tudunk futballozni és simán nyerjük a meccseket. Hazai pályán viszont a fél csapat görcsöl, bátortalanul játszik. Nem tudják elviselni, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot. Ezen javítanunk kell! Remélem, hogy két-három forduló múlva egyenesbe jövünk.
Tímár Krisztián#!# Büszke vagyok a csapatomra, hiszen sikerült véghez vinnünk azt, amit elterveztünk. Tudtuk, hogy egy feljutásra esélyes együttessel fogunk találkozni, ezért próbáltunk stabilak maradni hátul. Azt kértem a játékosoktól, hogy tartsák a labdát, s kevés helyzetet engedélyezzenek az ellenfélnek. Voltak holtpontok a mérkőzésen, Andorka Péter lövésénél szerencsénk is volt, de ettől a helyzettől eltekintve a mi akaratunk érvényesült, s megérdemelten nyertünk.
Kaposvári Rákóczi FC–Videoton FC II. 0–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 350 néző. V.#!# Gaál (Bognár L., Nagy V.).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta –Vachtler, Bakos, Lakatos G., Hadaró – Nagy K. (Godzsajev, 87. p.), Ur, Ludánszki (Andorka, a szünetben), Szakály A. (Ivancsics, 70. p.) – Sóron, Kollega K. Vezetőedző#!# Artner Tamás.
Videoton FC II.#!# Hársfalvi – Bolla, Mocsi, Tóth B., Tarnóczi – Réti, Takács M. – Szabó B., Hadzics, Lassú (Lőrincz, 56. p.) – Torvund (Galacs, 69. p.). Vezetőedző#!# Toldi Gábor.
Gólszerző#!# Hadzics (68. p.)
Sárga lap#!# Hadaró (22. p.), Ludánszki (32. p.), illetve Takács M. (33. p.)