Az újonc Szentlőrinc SE ellen lépett pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga hatodik fordulójában. Az akaratosabban futballozó baranyaiak végül megérdemelt sikert arattak.

 

A nagy hőségben lejátszott bajnoki mérkőzés első játékrészében csapatunk dominált, de ez csak labdabirtoklásban mutatkozott meg, hiszen kevés helyzet alakult ki mindkét oldalon. A nagyobbak a szentlőrinciek előtt, hiszen Kapronczai Gergely közelről tudott fejelni, de Pogacsics Krisztián nagyot védett, míg Harsányi István célt tévesztett az öt és feles jobb sarkáról. Együttesünk bár becsülettel küzdött, de a helyzetek hiányoztak ebben a játékrészben. Csak Balázs Zsolt tudott lövéssel befejezni egy akciót, de az eddig három gólt szerző támadónk nem talált kaput. Nem úgy a ráadás perceiben Varjas Zoltán, akinek átlövése a jobb kapufáról vágódott ki.

A második félidőben már nem hiányoztak a helyzetek és a gólok sem. A vezetést a baranyaiaknak sikerült megszerezniük miután egy rossz előre ívelt labdával Vajda Roland indult meg. Az ő lövését még védte Pogacsics Krisztián, de kipattanó Harsányi István közelről a hálóba lőtte. Csapatunk nem várt sokáig a válasszal, hiszen a védők közül remekül kilépő Balázs Zsolt a kapus felett lőtt a hálóba. A szépségdíjas gól után azonban a hazaiak akarata érvényesült, akik több helyzetet is kidolgoztak, melyekből kettőt gólra is váltottak. Előbb Harsányi István középre adását Sili Luka lépte át, ezzel Kaproczai Gergelyt hozta ziccerbe, aki hat méterről, közéről a kapu közepébe lőtt, majd Fröhlich Roland egy cselsorozat után gurított középre, ahol Sili Luka közelről lőtt a kapuba. Csapatunk bár próbálkozott, de ezen a találkozón nem igazán ült a támadójáték, így a hazaiak sikere megérdemelt.

 

Szentlőrinc SE–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 (0–0)
Kozármisleny, 800 néző. V.: Berényi (Bornemissza, Becséri).
Szentlőrinc SE: Slakta – Molnár R., Havas, Dulló, Nagy B. – Fröhlich, Hleba, Kapronczai – Harsányi (Kovács D., 77. p.), Kondor (Sili, a szünetben), Vajda R. (Lehoczky, 63. p.). Vezetőedző: Marian Sluka.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Nagy T., Szabó A., Hadaró (Vachtler, 30. p.) – Szakály A., Varjas Z. – Földi (Godzsajev-Telmán, a szüntben), Szabó B., Erdei (Andric, 65. p.) – Balázs Zs. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Harsányi (48. p.), Kapronczai (73. p.), Sili (85. p.), illetve Balázs Zs. (50. p.).
Sárga lap: Kondor (22. p.), illetve Szabó A. (16. p.), Nagy T. (39. p.), Varjas Z. (93. p.).