Tizenkét pontot könyvelhetett el az öt, nagypályás bajnokságban szereplő utánpótlás együttesünk. A három idegenbeli találkozón hibátlanul teljesítettünk, ami különösen remek teljesítmény, hiszen élvonalbeli fiataljaink az FTC vendégei voltak. A másodosztályban az U19 Sopronból hozta el a három pontot, az U16 hazai pályán verte a PMFC-t. Ugyanez sajnos nem sikerült tizenhét éveseinknek, akik ezúttal pont nélkül maradtak.
U15 I. osztály
FTC – Kaposvári Rákóczi BFLA 1-2 (1-1)
Budapest, Népliget. V.#!# Bartus
Rákóczi BFLA#!# Tóth Á. – Vörös, Fazekas, Feledy, Fridrich – Walter, Kocsis – Szép (Németh K., 54.), Balog A., Kovács V. (Fisli, 77.) – Orsós. Vezetőedző#!# Horváth Miklós
Gólszerzők#!# Buzás (36.), illetve Orsós (40.), Balog A. (76.)
Horváth Miklós#!# – Készültünk a Ferencváros domináns, agresszív játékára, próbáltuk feljebb tolni a védekezést, valamint kihasználni a nyíltan játszó ellenfél adta kontralehetőségeket. Rögtön a meccs elején komoly lehetőségünk adódott, de nem sikerült gólra váltani, majd a hazaiak vették át az irányítást. A félidő végén némiképp váratlanul gyors gólváltás következett, így döntetlennel vonultunk szünetre. A játék képe a második félidő elején sem változott, a hazaiak domináltak, de a mi támadásainkban is volt veszély. Húsz perccel a vége előtt a hazai csapat javára vitatható 11-est ítélt a játékvezető, amit a hetek óta parádés formában védő Tóth Ádám hárított. Már kezdtük elkönyvelni, hogy újabb értékes ponttal gyarapodunk, mikor az utolsó percekben egy rögzített helyzet után bepréseltük a győztes gólt.
U14 I. osztály
FTC – Kaposvári Rákóczi BFLA 1-4 (1-2)
Budapest, Népliget. V.#!# Temleitner
Rákóczi BFLA#!# Zarka – Fehérvári, Kinder, Mérei, Csatos (Péterfi, 65.) – Schuller, Fenyvesi – Vrban, Ferencz (Miklós, 70.), Kovács L. (Pintér, 70.) – Gyenes. Vezetőedző#!# Illés Dezső
Gólszerzők#!# Nagy O. (22.), illetve Gyenes (4., 10.), Kovács L. (5.), Vrban (55.)
Illés Dezső#!# – Szeretnék gratulálni a csapatomnak, hogy az első perctől lelkesen, szervezetten, taktikailag fegyelmezetten játszottak. Már a mérkőzés elejétől ráerőltettük akaratunkat az ellenfélre. A középső harmadban alakítottunk i létszámfölényt, majd gyors, rövid passzokkal, mélységi beindulásokkal megzavartuk ellenfelünket. Már az 5. percben két góllal vezettük. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, és akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna. A gólokon kívül rúgtunk három kapufát, és több lehetőség is kimaradt.
U19 II. osztály
SC Sopron – Kaposvári Rákóczi BFLA 2-4 (1-1)
Sopron. V.#!# Magyar
Rákóczi BFLA#!# Bonnyai –Kovács R. (Balogh Sz., 46.), Tratnyek, Szabó A. (Vers, 67.), Patak – Kulcsár, Párkányi –Fonyódi, Rácz (Horváth F., 46.), Bíró (Varga D., 90.) – Herzsenyák (Szilveszter, 85.). Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerzők#!# Bokán (1.), Gáncs (53.), illetve Fonyódi (15.), Herzsenyák (56.), Bíró (71., 73.)
Waltner Róbert#!# – Más mérkőzésre számítottam. Sajnos, fél órát késtünk, mert egyik pályáról küldtek a másikra és ez meg is látszott a teljesítményünkön. Már az első percben vezetést szerzett az ellenfél. Fonyódi révén egy szép szabadrúgásgóllal egyenlítettünk, de a játékunk magunkhoz képest rossz volt. A második félidőben próbáltam felpörgetni a fiúkat, de egy nagy egyéni hibából megint gólt kaptunk. Három percre rá Herzsenyák nagyszerű gólt szerzett, az utolsó fél órában pedig a cseréknek köszönhetően feljavultunk. Ennek eredményeképp Bíró Dominik két csodálatos gólt lőtt. Több kulcsjátékos gyengén játszott, de volt két-három jó teljesítmény. A meccs pozitívuma, hogy négy óra húsz perc utazás után sikerült négy szép gólt rúgnunk, és gyengébb játékkal nyernünk. Gratulálok a csapatnak!
U17 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 1-2 (0-0)
Kaposvár, Sportcsarnok edzőpálya. V.#!# Álló
Rákóczi BFLA#!# Anderejev – Bizderi, Borbély, Zentai, Tarcsa (Schvarcz, 66.) – Kalina (Szántó, 46.), Kálin – Bradics, Németh N. (Tamás Sz., 66.), Guzorán (Horváth G., 86.) – Huszár. Vezetőedző#!# Richter Sándor
Gólszerzők#!# Szántó (47.), illetve Gelencsér (50., 65.)
Richter Sándor#!# – Az elmúlt hét súlyos sérülése miatt gyökeresen meg kellett változtatnom a kulcspozíciókban a csapat összetételét. Huszár Ádám, aki jól játszott centerben, mindent megtett a csapat sikeréért, hiányzott hátulról, valamint Borbély Ákos, aki eddig kimagasló teljesítményt nyújtott árnyékékként, most hátra kellett mennie belső védőnek. Úgy tűnik, a hazai pálya nekünk nem előny, idegenben jobban teljesítünk, talán ott kisebb a nyomás és a győzelemkényszer. Csak ezzel magyarázható a csapatunk hétről hétre tapasztalható teljesítményváltozása. A játékosok akartak, de nem játszottak jól. Kapkodtak, nem alakult ki folyamatos összjáték. El kell mondanom, hogy a második olyan mérkőzés volt hazai pályán, ahol a döntő hibát vétettek ellenünk a mérkőzés fordulópontjaiban#!# a Szolnok ellen döntetlen állásnál a 90. percben elmaradt egy jogos büntető, valamint most 0-0-nál teljesen egyértelmű kiállítás (kapus) és büntető. Ez persze nem ment fel minket, de ha ez megtörténik, akkor biztos nem ez a végeredmény. A gólunk szép összjáték eredménye. Itt szeretnék kívánni mielőbbi felgyógyulást Szabó Ákosnak, aki félévre kiesett a csapatból.
U16 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 3-1 (0-0)
Kaposvár, Sportcsarnok edzőpálya. V.#!# Pesti
Rákóczi BFLA#!# Boda – Baki, Géczi, Albrecht, Palkovics – Deák, Bekő (Fenyvesi, 86.) – Kormos (Szente, 88.), Török (Nagy K., 77.), Székely – Keresztes. Vezetőedző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Török (52.), Bekő (63.), Keresztes (85.), illetve Kántor (57.)
Miovecz Zoltán#!# – Olyan csapat látogatott hozzánk, amely elsősorban védekezésének köszönheti jó szereplését. Nálunk az elmúlt hetek nem a győzelmekről szóltak, de a játékunk fejlődést mutatott a vesztes mérkőzések ellenére is. A héten elvégzett edzések, létszámban (szépen lassan visszatérnek a sérüléssel bajlódó játékosok), koncentrációban, akaratban nagyon jó képet mutatott a csapatról. Ez a mérkőzés annyiban különbözött az elmúlt meccsekhez képest, hogy az egyéni feladatkörök minőségivé váltak, megjelentek karakteres játékosok. Ezáltal a kollektív játékunk védekezésben, átmenetben, támadásban csodás megoldásokat tett lehetővé számunkra. Fantasztikus csata volt, magasra tettük a lécet a jövőt illetően.
U16-os csapatunk legyőzte a PMFC-t (Fotó#!# Lang Róbert)