A lefújás után a két szakvezető értékelte az MTK – Rákóczi mérkőzést.

Garami József, szakmai igazgató, MTK
– A Kaposvár játékához és küzdőképességéhez gratulálok. Ha valaki csak az eredményt nézi, azt gondolja, hogy könnyű dolgunk volt. Örülök, hogy szép gólokat szereztünk, sajnálom kapusunk sérülését.

Prukner László vezetőedző (Kaposvári Rákóczi)
– Ez a megalázó vereség nem volt benn a mérkőzésben. Az első félidőben pontatlanok voltunk, mentálisan vesztettük el. Egy kollégám mondta egyszer, hogy ha mindig alacsonyabb osztályból igazolunk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi is alacsonyabb osztályba kerülünk. Bízom benne, hogy fel tudjuk rázni a csapatot, a meghatározó játékosok pedig átérzik a nehéz helyzetet. A helyzetkihasználásunk miatt mindig hátrányba kerülünk, így nagyon nehéz eredményt elérni. Saját magunkat sodortuk ebbe a helyzetbe, nem könnyű kijönni a gödörből. A kezdeti jó eredményeket néhány ember rosszul reagálta le, hiába figyelmeztettük őket. Ezen a héten két játékost már kiraktunk az NB III-as keretbe, de úgy látom, hogy még jobban bele kell nyúlni a csapatba.