A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának határozata alapján csak azok a megye I-es bajnokok vehetnek részt az NB III-as rájátszásban, akik rendelkeznek a 2016/2017-es bajnoki évre szóló NB III-as licenccel, valamint írásos nyilatkozatban vállalják, hogy indulnak a következő NB III-as bajnokságban. Csapatunknak van licence, és az indulást is vállaljuk.

A sorsolást június 7-én 10 órakor tartják az MLSZ székházban, területi elveket figyelembe véve.
Az első mérkőzések időpontja#!# 2016.06.11. (szombat) 17.00
A második mérkőzések időpontja#!# 2016.06.18. (szombat) 17.00
Ha a két mérkőzés alapján nincs döntés, akkor 2×15 perces hosszabbításra kerül sor, amennyiben ott sem dől el a feljutás, akkor 11-es rúgások döntenek. A kispadon hét cserejátékos foglalhat helyet, ám közülük legfeljebb hárman léphetnek pályára.
Jelen állás szerint három megyebajnok biztosan játék nélkül jut a harmadik vonalba, mert a budapesti, a borsodi és a nógrádi győztes nem rendelkezik NB III-as licenccel. Ez a szám még növekedhet, mivel a licenc birtoklása nem jelent alapból nevezést, és könnyen lehet, hogy a győztes csapatok közül végül nem mindegyik vesz részt a rájátszásban
A jövő évi NB III-as szezont a tervek szerint 3×18 csapattal kívánja megrendezni az MLSZ.