Hazai pályán újabb döntetlent ért el a Rákóczi a labdarúgó Soproni Liga huszadik fordulójában. A kaposváriak a középmezőny második feléhez tartozó paksiakat látták vendégül, és 1-1-es eredményt értek el. A vendégek szerezték meg a vezetést Tököli góljával, Zahorecz pedig tizenegyesből egyenlített.
A 6. percben Junior tört be nagy lendülettel a tizenhatoson belülre, Culumhoz továbbított, aki elesett egy védő szorításában. Kassai játékvezető szerint nem történt szabálytalanság.
A 12. percben Sztanics bal oldali beadása után oláh robbant be a kapu elé, de lemaradt a csatlakozásról. A 16. percben jobb oldali szabadrúgás után, némi kavarodást követően Grúzhoz került a labda, aki 15 méterről alig lőtt fölé.
A 20. percben Vayer szerzett labdát a kaposvári térfél közepén, majd Tökölihez továbbított, aki balról, 12 méterről mellé durrantott.
Négy perccel később Gujics jutott lövési lehetőséghez, és nem is tétovázott#!# 25 méterről tüzelt, centikkel fölé. A 36. percben elvesztették a labdát a kaposváriak, Kiss Tamás remek labdával indította Tökölit, aki jobbról, 10 méterről lőtt, Milinte nagy bravúrral hárított.
A 43. percben Sztanics lőtt szabadrúgást 30 méterről, és fölé szállt a labda.
Az 52. percben 17 méterre Milinte kapujától szabadrúgáshoz jutott a Paks. Vayer lőtt laposan, ballal, Milinte szépen védett. Az 59. percben óriási helyzetet hagyott ki a Rákóczi#!# Balázs jobb oldali beadása után a túloldalon érkező Sztanics 7 méterről lőtt, a kapus nagy bravúrral fogta meg a labdát.
A 67. percben megszerezte a vezetést a Paks. Tököli kapott jó labdát jobbról, becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd 10 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 0-1.
A 73. percben bal oldali szabadrúgás után Maróti fejelt 7 méterről kapura, Kovács kapusnak nem okozott gondot a védés.
A 79. percben jobb oldali szöglet után Böde meglökte Grúzt a tizenhatoson belül. A bíró büntetőt ítélt, a paksi játékos pedig sárgát kapott. A tizenegyest Zahorecz végezte el, aki nagy erővel, laposan lőtt a kapu jobb oldalába. Kovács kapus rajta volt a labdán, de nem volt esélye.
A 81. percben bal oldali szöglet után Oláh juttatta öt méterről a hálóba a labdát, de a bíró szabadrúgást ítélt kifelé. A hajrában megélénkült a játék, a hazaiak nagy erőket mozgósítottak azért, hogy megnyerjék a meccset, de ezúttal is meg kellett elégedniük az egy ponttal.
A Rákóczi továbbra is veretlen saját otthonában, a Paks pedig továbbra is nyeretlen idegenben, ezt a meccset pedig alighanem hamar elfelejtjük majd…
Kaposvári Rákóczi – Paks 1-1 (0-0)
Kaposvár, 1500 néző. V.#!# Kassai.
Kaposvár#!# Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Gujic, Stanic (Farkas Z., 85.), Maróti, Balázs B. (Kulcsár, 61.), Junior – Oláh, Culum (Bőle, 65.). Vezetőedző#!# Prukner László.
Paks#!# Kovács A. – Horváth L., Éger, Gévay – Nikolov (Heffler, 62.), Fiola, Böde, Vári, Vayer (Urbán, 82.) – Kiss T. (Horváth S., 91.), Tököli. Vezetőedző#!# Gellei Imre.
Gólszerző#!# Zahorecz (80., 11-esből), illetve Tököli (67.)
Sárga lap#!# Stanic (38)., illetve Nikolov (35.), Böde (79.), Urbán (90.)