Az NB III. Nyugati csoportjának 33. fordulójában, vasárnap 17 órakor a velünk azonos pontszámmal álló Budaörs otthonában lépünk pályára.

 

A tabella jelenlegi állása szerint egy igen kiélezett, hatpontos találkozó vár labdarúgóinkra a szintén 47 pontot szerző Budaörs otthonában.

– Valóban egy fontos meccs vár ránk, elég csak a tabellára nézni – mondta csapatkapitányunk, Gál Mátyás. – Az, hogy idegenben játszunk, nekünk ebben az évben még jobb is, így ez nem lehet kifogás. Felkészültünk a Budaörsből, megpróbáljuk azokat az elképzeléseket megvalósítani, amiket gyakoroltunk. Ha mindenki úgy megy fel a pályára, hogy betartja a feladatát és száz százalékot nyújt, akkor győzhetünk Budaörsön.

A szervezett BSC ellen viszont nem vár ránk könnyű mérkőzés, ahogy őszi, gól nélkül záruló összecsapás sem volt az.

– A Budaörs ősszel egy ötvédős rendszerben játszott, de úgy hallottuk, hogy most változtatnak – mondta a soron következő ellenfélről Gál Mátyás. – Igazából, a saját játékunkra kell koncentrálnunk, azokra az egyéni, illetve csapat feladatokra, amiket gyakoroltunk a héten, hiszen ekkor nem érhet minket meglepetés. Az őszi mérkőzésre visszagondolva nehéz volt ellenük támadást építeni, mivel nagyon szervezetten futballoztak. Ezúttal is ezt várjuk tőlük.

A bajnokság hajrájában csapatunkra még vár egy vasárnap-szerda-vasárnap ritmus, ami a Budaörs ellen kezdődik.

– A csapat erőnlétével ebben a szezonban nem volt probléma, így ez a feszített tempó nem befolyásolja a teljesítményünket ebből a szempontból – tette hozzá Gál Mátyás. – Megfelelő a fizikai állapotunk, nem látom a csapaton a fáradtság jeleit.