Az NK Zadar ellen játszotta hatodik felkészülési mérkőzését a Horvátországban edzőtáborozó Kaposvári Rákóczi. Csapatunk 1-1-es félidőt követően 3-1-re kapott ki a házigazdáktól, gólunkat Szakály Attila szerezte.
A korábban az élvonalban is megfordult zadariak, akiknél olyan játékosok kezdték a pályafutásukat, mint Luka Modrić vagy Dado Pršo az első negyedóra végén megszerezték a vezetést. Sokáig azonban nem őrizhették azt, hiszen egyik új szerzeményünk, Szakály Attila révén egyenlítettünk.
A második félidő a mi helyzetünkkel indult, de ezt követően egy perc alatt kétszer is bevették Gőcze Gergő kapuját a gyorsan és technikásan futballozó horvátok, így a pillanatnyi rövidzárlatnak köszönhetően megnyerték a felkészülési mérkőzést. Artner Tamás a keretszűkítés jegyében továbbra is próbálgatja a játékosokat és a játékrendszert, hogy az edzőtábor végére mindenkinek megtalálja a legmegfelelőbb posztot, s kész csapattal térjenek haza.
Következő edzőmérkőzésünket csütörtökön 15 órától vívjuk a szintén horvát Hajduk Split ellen.
NK Zadar–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 (1–1)
Zadar.
Rákóczi FC#!# Gőcze – Vadas (Müllerlei, 46.), Ludánszki (Márton, 46.), Lakatos G. – Nagy J. (Mayer, 46.), Szakály., Ivancsics (Kertész, 46,), Kollega K. (Hampuk, 46.), Pintér A. – Hujber, Jovánczai (Zsivoczky, 46.). Vezetőedző#!# Artner Tamás
Gólszerzők#!# Blažević (15., 56.), Tokić (57.), illetve Szakály (24.)
Artner Tamás#!# – Az első félidöben felvettük a versenyt a nálunk gyorsabb ellenfél ellen, viszont a második félidő elején a frissen beálló játékosaink még nem tudtak alkalmazkodni az ellenfélhez, és gyorsan két gólt kaptunk. Az utolsó 20 percben a helyzetek alapján kiegyenlíthettünk volna.