Még el sem kezdődött az NB I-es pontvadászat tavaszi szezonja, máris nehéz helyzetbe került a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak dolgát sérülések és betegségek nehezítik, a kedd délelőtti edzésen mindössze tizenkét egészséges mezőnyjátékos jelent meg…

A zöld-fehérek a Ligakupában és a Magyar Kupában már játszottak egy-egy mérkőzést, szombaton pedig megkezdik szereplésüket az OTP Bank Ligában is. Az első játéknapon a bajnok Videoton otthonába látogat a Rákóczi, de egyelőre még nagy kérdés, kik léphetnek pályára az együttesben. Komoly problémát okoz, hogy több játékos is olyan sérüléssel bajlódik, amely nem gyógyul meg egyik napról a másikra…

A szerb Drazen Okuka még a horvátországi edzőtábor idején kapott egy nagy rúgást, és a kényszerpihenő után ugyan már a csapattal edz, de még bizonytalan, hogy mikor játszhat. Bőle Lukács már az edzőtáborba sem tarthatott a többiekkel, és még most sem jött rendbe teljesen. Bank István makacs térdsérüléssel bajlódik, és a vártnál több időt vesz majd igénybe a felépülése. Graszl Károly a hétvégi kupameccsen kapott egy medvepuszit, de a remények szerint hamar kiheveri majd a sérülést. A Debrecen ellen jól teljesítő Horváth Tamás térde „bejelzett” a találkozó után, és egyelőre még csak bizakodhatunk abban, hogy a saját nevelésű fiatal sérülése nem súlyos.
 
A Svájcból kölcsönvett Addo a Ligakupa-találkozón dőlt ki a sorból, csakúgy, mint Boris Gujic, aki ütést kapott a bordájára. Fenyvesi Olivér szintén a maródiak listáját gyarapítja, Bojan Pavlovic pedig még szombaton betegedett meg. Balázs Benjámin és Jánvári Gábor az U21-es válogatott tagjaként Máltán játszik mérkőzést szerdán, így a kedd délelőtti edzésen a keret 23 mezőnyjátékosa közül csak 12 egészséges labdarúgó jelent meg…

A Sisa Tibor vezette szakmai stáb nincs könnyű helyzetben, ugyanis a csapat két hét alatt öt tétmérkőzést vív majd, és ezek között igen fontos találkozók is lesznek.