Öt gólt szerezve nyert együttesünk a Balatonlelle SE elleni bajnoki főpróbán.

 

Zárt kapuk mögött vívta a vasárnapi bajnoki előtti utolsó előkészületi mérkőzését csapatunk, amely ezzel pótolta a Mohács elleni elmaradt főpróbát. A találkozó nem indult jól, hiszen Böjte Patrik – aki korábban csapatunkat is erősítette – remekül ugrott ki, s higgadtan lőtt a jobb alsóba. A folytatásban, még az első negyed órán belül viszont gyorsan egyenlített, majd a vezetést is átvette csapatunk. Előbb Kálmán Szilárd 25 méteres szabadrúgása a lécről vágódott a gólvonal mögé, majd Stefan Vladul fejelt közelről a jobb alsóba egy szögletet követően. A szünetig bár együttesünk előtt adódtak a nagyobb lehetőségek, de újabb gól már nem esett a szünetig.

A második félidőre teljes sort cserélt együttesünk, melyben próbázók és akadémisták is lehetőséget kaptak a szakmai stábtól. Az összeszokottnak nem nevezhető csapatunk gyorsan növelte előnyét Éles Márton révén, aki 16 méterről higgadtan belsőzött a kapuba egy szöglet utáni kipattanót. Pár perc múlva pedig Orsós Tamás robbant be jól a kapu elé, s emberét megelőzve lőtt a jobb alsóba. A hajrába lépve tovább nőtt a különbség: Jancsó Buda iramodott a kapu felé a félpályáról, majd szépen lőtte ki a bal alsót beállítva ezzel az öt-egyes végeredményt.

 

Nagy Tamás: – Egy remekül felkészítette, jóképességű, jó tempóban futballozó csapat ellen játszottunk, így minden szempontból hasznos volt a mérkőzés számunkra. Kiestünk a meccsritmusból azzal, hogy elmaradt a Mohács elleni edzőmérkőzésünk, emiatt is iktattuk be a Balatonlelle ellenit, amely úgy gondolom, hogy joggal küzdhet az NB III.-ért.

 

Horváth Károly: – Ez a mérkőzés teljes mértékben szolgálta a felkészülésünket. Egy erősebb ellenféllel játszottunk, de voltak olyan dolgok, amikben egyenlő partnerek voltunk, azonban az egyéni hibák miatt megérdemelt a Rákóczi sikere. A pozitívum, hogy az első harminc percben jól mozgott együtt a csapat, fizikailag is bírták a játékosok és a taktikát is igyekeztek megvalósítani. A második félidőben már a minőségben fölénybe került a Kaposvár, de nem adták fel a játékosaim, akik próbáltak támadásokat építeni, helyzeteket kialakítani, ez szintén pozitívum.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Balatonlelle SE 5–1 (2–1)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Babos (Meggyesi, Zsiborás).

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Borbély Á., Gál, Harsányi, Czuczi – Országh, Mayer M., Kálmán Sz. – Kondor, Vladul, Pintér N. II. félidő: Ipacs – Zólyomi, Lakatos G., Éles, Böndi – Kökény, Szederkényi, Kis-Fónai – Jancsó B., Orsós T., János N. Vezetőedző: Nagy Tamás.

Balatonlelle SE: Posza Zs. – Neubauer, Hegedűs Gy., Kelemen K., Laczkó D. – Decsi R. Hrabovszki Z., a szünetben), Körmendy K. (Sz-Péter Zs., a szünetben), Pető T. (Kovács K., a szünetben), Zrínyi M. (Fila G., a szünetben) – Böjte P., Benke B. (Dömötör D., a szünetben). Vezetőedző: Horváth Károly.

Gólszerzők: Kálmán Sz. (a 12. percben), Vladul (a 15. percben), Éles (a z 53. percben), Orsós T., (a 60. percben), Jancsó B. (a 74. percben), illetve Böjte P. (a 3. percben).