Hamar megállapodtunk abban, hogy kerüljük a Prukner-korszak, a Prukner-éra, és más hasonló kifejezéseket. Dr. Takáts Norberttel, a Kaposvári Rákóczi egyik tulajdonosával, az elnökség egyik tagjával abban maradtunk, hogy nem elvitatva a volt vezetőedző kétségtelen érdemeit, mégiscsak közös munkának tekinthetjük az elmúlt hét esztendőt.  „Takács Doki” készséggel vállalta a beszélgetést a Somogy Sportjával.

– Elemezzük, értékeljük azt az időszakot, amely a feljutástól mostanáig eltelt, s Prukner László távozásával mégiscsak véget ért!
– Beszéljük előbb a háttérről! Vannak olyan körülmények egy csapat életében, amelyek változásukban is változatlanul meg tudnak maradni. És ezek teszik az egyesületet stabillá. Ilyenekre gondolok, mint maga a város, a vezetés, a közönség, meg persze az utánpótlás. Ezek az állandó dolgok, ezek adják meg egy klub hátterét, amelyekkel lehet működni, és van persze a szakmai vezetés, meg a játékoskeret-játékosállomány. Ez, időről-időre jobban változik.

– Akkor kezdjük Kaposvár Megyei Jogú Várossal, tehát?

– Vezető szerepét nem lehet elvitatni, hiszen a feljutás óta folyamatosan segíti a munkánkat. A csapat mellett áll, vezetői rendszeresen megjelennek a mérkőzéseinken, kifejezve az érdeklődést, a Rákóczi mellé állást. A szóban forgó időszakra tehető a stadion újjáépítése, a Cseri úti, és a Virág utcai műfüves pálya megépítése, a támogatások, az extra támogatások, és a helyezésekhez kötött prémiumok. Ezek mind Kaposvárt fémjelzik, a csapat segítését bizonyítják.

– Ha már itt, a városnál tartunk, volt-e az elmúlt időszakban olyan, hogy a Városháza bele akart szólni, avatkozni a klub döntéseibe, munkájába? Gondolva pl. Prukner marasztalására?

– Nem, nem volt ilyen. Nem tagadható, hogy nem mindenben értettünk mindig egyet, és akadt, hogy a város részéről más megoldások is felmerültek, de hatalmi szóval soha, egyetlen alkalommal sem próbáltak nyomást gyakorolni, pláne beleszólni a munkába. Mondjuk úgy, hogy sikerült a két, esetleg éppen nem egyező álláspontot „összecsiszolni”.

 – „Takács Doki”, ahogy a focisták emlegetik, egyike azon vezetőknek, tulajdonosoknak – nem tudni hányan vannak ilyenek az országban –, akik legtöbbször testközelből, a csapat buszával kísérték el az együttest a vidéki meccsekre, együtt élve a játékosokkal…

– Hadd tegyem rögtön hozzá#!# Prukner idején szűnt meg az a 19 fős elnökség, amely talán a létszáma miatt sem volt, lehetett hatékony, és váltotta az a háromfős triumvirátus, amely azóta irányítja, vezeti a klubot.

– Ha névsor szerint vesszük#!# Illés, Takács, Torma, majd Horváth, Illés, Takács, ugye?

– Nagyon remélem, hogy Torma Kálmán az égi lelátókon is figyeli szeretett csapatát, amiért nagyon sokat tett, s elégedett azzal, hogy együtt, és az NB I-ben sikerült tartani a Rákóczit! Aztán a tragédia, a szerencsétlenség után egy szerencse#!# Horváth Miklós személyében olyan vezető került az elnöki székbe, aki futballszakemberként, pedagógusként, vezetőként egyaránt segítségére tud lenni a Rákóczinak. Aztán elévülhetetlenek Illés János érdemei#!# sportvezetői rutinja, elkötelezettsége, realitás érzéke, kompromisszumkészsége, amivel mi nem rendelkeztünk. Felelősségteljesen vezette a Kft-t, és ezek voltak arra a biztosítékok, hogy eredményesen tud a csapat szerepelni. 
Magam nem csak azért töltök sokszor, sok időt a csapat körében, mert szeretem őket, hanem azért is, hogy ezeket a folyamatokat lássam. És, én már láttam itt olyant is Kaposváron, amikor NB I után, meg sem állt a csapat az NB III-ig… Ezt, mindenképpen el kéne kerülni.

– Egy idő után szívesen nyilatkozta azt Prukner László, hogy ő több volt itt, mint egy „egyszerű vezetőedző”. Hiszen az elnökség bevonta őt, minden döntésbe. Megkapja ezt az esélyt Sisa Tibor is?

– Ez teljes mértékben így volt, és nem is szándékozunk ezen változtatni, mert ez bevált, jónak bizonyult. De, hadd térjek vissza a stabilitásra#!# a közönségre, az utánpótlásra! Nem sorolnám fel mindenkinek a nevét, nem is lenne hely rá az újságban, aki tett az egyesületért. Létrejött egy Bene Ferenc Akadémia, ami nevében és céljaiban is sokat jelent. Abszolút csak példaképpen, a teljesség igénye nélkül a nevek, akik innen, Kaposvárról kerültek az élvonalba, a reflektorfénybe, nem kiemelve senkit sem. Most is kinőtt egy Kulcsár Kornél, Balázs Benjámin, Bőle Lukács. Ahogy korábban a Szakály testvérek, Gosztonyi, meg a többiek. Nyilvánvaló, hogy mindezekben szerepük volt azoknak a testnevelő tanároknak, volt Rákóczi játékosoknak, akit ott dolgoznak. A törekvéseinkkel ellentétes ugyanakkor, hogy a megtartásuk, gyakran nem lehetséges… Mindenki tudja, hogy az eladási kényszer, hogyan rostálta meg a csapatunkat. És a közönségről#!# köszönettel tartozunk nekik, hiszen jóban-rosszban a csapat mellett tartottak, buzdítottak bennünket. A sikerek idején, de a kudarcok korában is folyamatosan érezni lehetett a szeretetet.

– Nyilván hosszan lehetne még beszélni az elmúlt korszakról, de inkább tekintsünk előre! Sisa Tibor is kiemelte, a fórumok is azzal vannak tele, hogy egyelőre inkább távozókról hallani, mint érkezőkről. Illetve#!# a klub honlapja 12 próbajátékosról ír. Lesznek érkezők is?
– Van egy új edzőnk, és vannak régi-új céljaink. Prukner Lacival nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, mert a hozzáállása és a hozzáértése elismeréseként neveztük ki vezetőedzőnek. Voltak közös vívódásink, ellentétes nézeteink, amelyek azért mind csakis a klub érdekében érlelődtek és valósultak meg. Támogattuk a munkáját, és a személyes ambícióit is. A Lacival elért közös sikereket a közvélemény szinte csakis a volt vezetőedzőnek tulajdonítja. Mi azonban kis csapat voltunk és maradunk is, nem lesznek soha olyan anyagi és egyéb körülményeink, amilyenekre egy idő után Prukner Laci, mondhatni természetesen vágyott.  El kell mondjam, hogy az egy ideje érződő távozási szándékának megvalósulása után, egyetlen név merült fel bennünk, nem volt más jelöltünk, mint Sisa Tibor. Az ő szakmai, emberi tulajdonságai mellett, azok a tények, hogy gyakran kellett hasonló feladatokat jól megoldania, mint Pruknernek, azt mutatják, hogy jól választottunk. 
A távozó és érkező futballistákról#!# néhány játékosunk szerződése lejárt, másokat hívnak más együttesekbe, néhánnyal nem kívánunk új szerződést kötni, másoktól pedig szeretnénk elköszönni. Természetesen tárgyalunk ismert, egykor itt játszókkal, jó képességű, más klubokban szereplőkkel és külföldiekkel is. Újabb tehetséges, saját nevelésű fiatalok előtt nyílhat meg az első csapat öltözője is.
– Jól gondolom, hogy a sikerrel működött szakmai stáb – Pusztai László, Barna László és Házi László – mellett, Sisa Tibor is megkapja a lehetőséget, hogy olyan futballisták kerüljenek a keze alá, akikkel szívesen dolgozna együtt?
– Természetesen! Támogatjuk az elképzeléseit, és közösen fogjuk kiválasztani azokat a játékosokat, akikkel a célkitűzéseinket, a közös céljainkat megvalósíthatjuk. Talán örömhír, hogy a korábbiaktól eltérően, több itthoni előkészületi mérkőzést játszik majd a Rákóczi!
 
Csorba András