Klubunk tagjai is részt vettek a hagyományos kaposvári sportos évzárón, amelynek ezúttal is a Közutasok Szántó utcai tekecsarnoka adott otthont.

 

Klubunkkal együtt tizenhárom kaposvári egyesület tagjai gyülekeztek a sportos évzáró előtt a Szántó utcai tekecsarnoknál, hogy egy jót gurítsanak a lassan mögöttünk hagyott 2019-es esztendőre. A már hagyományos rendezvényen ezúttal a Kaposvári Vízilabda Klub, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, a Poledance, a polgármesteri hivatal, a Kaposvári Egyetem, a Textiles Modellező Klub, a Kaposvári Sportiskola, a Fino Kaposvár, a Donner Csásszárrét és a Kaposvári Kosárlabda Klub, valamint együttesünk állított ki teljes csapatot. A Halássérült SE a Búzavirág SC-vel, a Kapos Dynamc pedig a Loco 4×4 gárdájával alkotott közös egyletet.

– A kaposvári sportszervezeteket próbáljuk meg összefogni az évzáró tekeversennyel – mondta Péterné Szarka Klára Kaposvár sport referense. – A kiemelt egyesületektől komplett, hat sportolóból álló, csapatokat vártunk, míg a kisebbektől kettő-kettő indulót, s belőlük is újabb együtteseket alakítottunk ki. A csapatok kétszer hatvanat gurítottak és a legtöbb fát ütött gárda nyerte meg az erőpróbát. Az egyik cél, hogy találkozzanak egymással a csapatok, beszélgessenek, ismerjék meg jobban a másik felet, s örömmel látjuk, hogy az idén a kiemelt együttesek kimentek egymás mérkőzéseire is. Azaz láthattuk a vízilabdázókat és a röpiseket kosár-, illetve focimeccsen a lelátón és ez fordítva is igaz. Fontos az is, hogy jó hangulatú legyen a megméretés, s a tapasztalatok azt mutatják, ezt évről évre sikerül elérni.

Egy rövid bemelegítés után pedig az év során mindig fontos, komoly tétre menő meccseket vívó sportolók ezúttal nem az jó eredményre, hanem a jó hangulatra törekedtek.

Tekével búcsúztattuk az óévet
2019. december 30.