A Siófok nyerte a somogyi NB I-es futballrangadót. Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a Balaton partján vendégszerepelt a Kaposvári Rákóczi, és hiába szerzett vezetést Bank szép góljával, a három hazai tizenegyes-gól megpecsételte a sorsát. A Sisa-legénység ráadásul kettős emberhátrányba került Okuka, majd Bank kiállítása miatt.

A találkozó első perceiben közepes volt az iram és a mezőnyjáték dominált, mindössze egy-egy villanás ragadtatta tapsra a nézőket. A 11. percben Melczer eresztett meg lapos lövést 22 méterről, a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
A 18. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi! Kulcsár K. jobb oldali szabadrúgása után átszállt a labda a hosszú oldalra, az érkező Bank pedig 11 méterről, kapásból a bal sarokba továbbított. 0-1.
Válaszként Fejes cselezte be magát a kaposvári kapu előterébe, Bank szépen tisztázott előle. A 24. percben Okuka ellökte Melczert a tizenhatoson belül. Villant a sárga lap, és következett a tizenegyes. Melczer magabiztosan lőtt a kapu jobb sarkába. 1-1.
A 27. percben Jánvári kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, Takács bíró ismét büntetőt ítélt. Melczer állt újra a labda mögé, és megint csak túljárt Hajdúch eszén#!# a kapu bal sarkába lőtt. 2-1.
A 31. percben Okuka reklamálásért megkapta a második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott… A 35. percben Peric eresztett meg nagy lövést 12 méterről, Milinte bravúrral védett. Egy percel később Haraszti ívelt Bozovichoz, aki 10 méterről fejelt, Hajduch gond nélkül  védte a középre tartó labdát.
Felpörögtek az események az első félidő hajrájára, a kaposváriak tíz emberrel is nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért.  A 44. percben Kulcsár passza után Peric lőtt 17 méterről a jobb kapufa mellé. Végül pedig, egy szögletet követően két kaposvári játékos is a földön maradt a tizenhatoson belül, de néma maradt a bíró sípja…
Az 52. percben siófoki szabadrúgás után a hosszú oldalon érkező Tusorihoz került a labda, aki a kapu torkából mellé lőtt. 
A 63. percben ismét tizenegyeshez jutott a Siófok#!# Bank utolsó emberként szabálytalankodott Harasztival szemben, így őt is kiállították. Az ápolást követően Melczer magabiztosan lőtt a kapu bal alsó sarkába. 3-1. (Így is lehet mesterhármast elérni…)
A gól után Kulcsárt Safaric váltotta, a horvát középpályás először kapott szerepet a Rákócziban. A hazai együttes nem kapkodott a folytatásban, és sikerrel őrizte meg az előnyét. 
A hitehagyottnak tűnő kaposváriakon Alexeev pályára küldése sem segített, így el kellett könyvelni az újabb idegenbeli vereséget. A végén még háromszor megvillant a Rákóczi#!# a 85. percben Safaric lőtt szabadrúgást, a 20 méteres lövés elkerülte a hazai kaput, majd Balázs B. lőtt jobbról, 10 méterről az oldalhálóba. A 92. percben kiderült, hogy a szerencse is elpártolt tőlünk ezen az estén#!# előbb Hegedűs, majd Alexeev fejelt a kapufára, majd Alexeev közelről mellé lőtt.
BFC Siófok – Kaposvári Rákóczi FC 3-1 (2-1)
Siófok, 3000 néző. V.#!# Takács J.
Siófok#!# Milinte – Kiss Zs., Fehér, Nyári, Fejes – Haraszti, Kecskés, Tusori, Melczer V. (Horváth B., 80.) – Huszák (Sowunmi, 58.), Bozovic (Rebryk, 74.). Szakmai igazgató#!# Horváth Károly. 
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Bank, Zsók, Jánvári – Hegedűs, Pedro – Balázs B., Kulcsár K. (Safaric, 65.), Jawad (Alexeev, 60.) – Peric (Pavlovic, 79.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor.
Gólszerzők#!# Melczer (25., 28., 65., mindhármat 11-esből), illetve Bank (18.)
Sárga lap#!# Melczer (53.), illetve Okuka (24., 31.), Zsók (50.)
Piros lap#!# Okuka (31.), Bank (64.)