Pápán sem sikerült a pontszerzés. Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának mérkőzésén a hazaiak a 19. percben szereztek vezetést Addo öngóljának köszönhetően, majd az 54.-ben Eszlátyi révén egy büntetőt is hibáztak. Bár megvoltak a lehetőségeink, nem sikerült a kapuba találni, így ők továbbra is pont nélkül állunk a bajnokságban.

Pápára nem szokott nyerni járni a Rákóczi. Legutóbb 3-0-ra kaptunk ki a Veszprém megyeiek vendégeként. Ebben a szezonban két meccsből négy pontot gyűjtött Tóth Bálint legénysége így jó passzban várhatták a mérkőzést. A kapus posztján az előző két fordulóhoz képest változás történt a Rákóczinál. A Ferencvárost is megjárt Marko Ranilovic élete első NB I-es mérkőzését játszotta kaposvári színekben.
 
A pápaiak kezdtek veszélyesebben#!# a 14. percben Orosz Márk ment el a bal oldalon, mindenkit kicselezett, majd az alapvonal közeléből középre adott, de George Griffiths nagy helyzetben lemaradt a labdáról. A 19. percben megszerezték a vezetést a hazaiak. Szabó Ottó adta be a labdát balról, ahol Rodenbücher István érkezett, s az átvétel után 5 méterről lőtt. A gólba tartó labdát Kovács Olivér a kapu torkából kivágta, de az Addo lábáról visszapattant a gólvonalon túlra. A játékvezető csak a gólbíró jelzésére adta meg a találatot (1–0)… 
Pár perc múlva hatalmas kaposvári helyzet maradt ki. Balázs Benjámin lépett ki a védők közül, már csak Szűccsel állt szemben, 14 méterről lőtt, de a 40. születésnapját ünneplő kapus bravúrral szögletre mentett. Szegény embert még az ág is húzza#!# a 27. percben Rodenbücher talpalt Oláh Lóránt arcába, akit le kellett cserélni – az első diagnózis szerint eltörött az orrcsontja –, helyére Thian Khlay Iyane állt be… Egy pápai lesgóllal zárult az első félidő. Szabó indította a bal oldalon Oroszt, aki 18 méterről lőtt, s a kaputól 3 méterre Griffiths juttatta a hálóba a labdát, de az asszisztens intésére a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Nem kezdte rosszul a második félidőt a Rákóczi. Két percnyi játék után Bőle Lukács 16 méteres lövését védte bravúrral Szűcs. A 53. percben eldőlhetett volna a találkozó, hisz a hazaiak büntetőhöz jutottak. Tóth Bence bal oldali szöglete után a felugró Griffiths-t Petrache lökte el. A vétkesnek járt a sárga is. A labda mögé Eszlátyi állt, akinek bal alsó sarokba tartó lövését Marko Ranilovic kapus védeni tudta! 
Két perccel később újabb bravúrt mutatott be Ranilovic Orosz 18 méteres szabadrúgása után. Petrache Szűcs kapust tesztelte harmincról, ám a rutinos hálóőr is szépen védett. 
A hajrá mindkét oldalon tartogatott egy-egy nagy helyzetet. A 74. percben Nagy Sándor bal oldali beadása után középen Griffiths vette le a labdát mellel, majd 5 méterről lőtt, de a lövés pillanatában megbillent, így Ranilovic védeni tudott. Tíz perccel később Waltner lépett ki a védők közül, már csak Szűccsel állt szemben, de megijedt a kilépő kapustól, s 14 méterről fölé emelt.
A Rákóczinak megvolt az esélye a pontszerzésre, a helyzeteink viszont kimaradtak. A csapat így továbbra is pont nélkül áll a tabella utolsó helyén.
Lombard Pápa Termál FC – Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)
Pápa, 1000 néző. V.#!# Becséri
Lombard Pápa#!# Szűcs L. – Nagy S., Supic (Maksimovic, 33.), Rodenbücher, Présinger (Tóth B., a szünetben) – Quintero, Szabó O., Orosz, Struhar, Eszlátyi (Ivancsics, 70.) – Griffiths. Vezetőedző#!# Tóth Bálint
Rákóczi FC#!# Ranilovic – Okuka, Kovács O., Petrache, Jánvári – Bőle (Markus, 65.), Babic (Waltner, 78.), Oláh (Thian, 32.), Addo, Balázs B. – Vrucina. Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerző#!# Addo (19., öngól)
Sárga lap#!# Rodenbücher (27.), Nagy S. (67.), Tóth B. (71.), Szabó O. (88.), illetve Addo (44.), Babic (51.), Petrache (53.), Jánvári (86.)