Újabb négy játékos állapodott meg a napokban a Rákóczi FC vezetésével, így a következő évadban kaposvári színekben láthatjuk majd a kapus Somodi Bencét, a védő Jovetic Aleksandart, valamint a középpályás Karacs Rolandot és Nagy Krisztiánt.

A korábbi U-válogatott kapus, Somodi Bence legutóbb az NB I-es Puskás Akadémia FC színeiben szerepelt, de izgalmas pályafutást mondhat magáénak. Az 1988-ban született hálóőr tízéves korától az FTC utánpótláscsapatában edződött, 2005 és 2007 között pedig az angol Blackburn Rovers csapatában védett. 2009 őszén mutatkozott be a magyar NB I-ben, a DVTK csapatában (éppen a Kaposvár ellen), majd a Videoton és a Gyirmót kapuját is védte.

A 25 esztendős magyar állampolgárságú védő, Jovetic Aleksandar az elmúlt szezonban Makón futballozott, a 20 éves Karacs Roland pedig a BKV Előre gárdájától érkezett. Karacs egyébként korábban a spanyol Mallorca utánpótlásában is játszott. 
A 19 éves Nagy Krisztián a Rákóczi saját nevelésű játékosa, az elmúlt idényben az NB III-as Nagyatád csapatában szerepelt.