Zalaegerszegen folytatja szereplését csapatunk a Merkantil Bank Ligában. Bízunk benne, hogy a másodosztály hatodik fordulójában, a tabellán jelenleg második ZTE ellen is folytatódik a veretlenségi sorozatunk.

Az előző négy fordulóban elért jó eredményeknek köszönhetően már a hetedik helyről várja a ZTE elleni folytatást csapatunk. A zalaiak még veretlenek, s jelenleg a tabella második helyét foglalják el, így nem vár könnyű mérkőzés csapatunkra. A feladat azonban nem lehetetlen, hiszen az addig veretlen Budaörs ideiglenes otthonából is három ponttal távozott együttesünk.
– Bízom benne, hogy kellő lendületet és önbizalmat ad a folytatásra, hogy két mérkőzést megnyertünk, valamint, hogy már négy meccse veretlenek vagyunk – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – A ZTE egy jó csapat, az is bizonyítja, hogy jelenleg a második helyen áll. Idegenben játszunk, ennek ellenére mindent megteszünk azért, hogy sikeresen hagyjuk el a pályát. Feltérképeztünk a Zetét#!# hat évet játszottam Zalaegerszegen és ott is kezdtem az edzői pályafutásomat, így elég sok játékost ismerek a keretből. Remélem, hogy a rendelkezésre álló információkat fel tudjuk majd használni ellenük.
A ZTE elleni mérkőzés előtt sem sérülés, sem eltiltás nem nehezíti a szakmai stáb dolgát. A találkozót, melyet az M4 Sport élőben közvetít, Bogár Gergő vezeti majd, míg segítői Huszár Balázs és Vígh-Tarsonyi Gerő lesznek.