Újabb gól nélküli döntetlen

A listavezető után a seregható ellen is gól nélküli döntetlent játszott a Rákóczi. Csapatunk több mint ezer néző előtt végzett 0-0-ra a Balmazújváros ellen. Sajnos, a találkozón Zsivóczky Norbert súlyos sérülést szenvedett.

Várjuk az első tavaszi győzelmet

A három dobogóra is esélyes csapat után három, kiesés ellen menekülő együttes vár csapatunkra. Elsőként az utolsó helyezett Balmazújvárost fogadjuk szombaton 17 órától. A mérkőzést a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg, mindenki másnak pedig mindössze 100 forint lesz a belépőjegy ára.

Száz forint a belépő a Rákóczi hétvégi mérkőzésére

Különleges akcióval kedveskedik szurkolóinak a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk következő hazai bajnoki mérkőzését a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg, mindenki másnak pedig mindössze száz forintba kerül a belépőjegy.

Bravúrral kezdődött az újabb Prukner-korszak

Döntetlent ért el csapatunk a listavezető Vasas otthonában az NB II. 20. fordulójának nyitómérkőzésén. Prukner László így egy bravúros pontszerzéssel térhetett vissza korábbi sikerei színhelyére, a Rákóczi kispadjára.

Folytatás a Vasas otthonában, a régi-új edzővel

Már hivatalosan is a korábbi sikeredzővel készül csapatunk a pénteki Vasas elleni mérkőzésre. Prukner Lászlóra szakmai igazgatóként vár az a kicsit sem egyszerű feladat, hogy benntartsa a Rákóczit a másodosztályban. A szakvezető szerint ez a nehéz helyzet ellenére sem lehetetlen. 

Faggyas Milán a Rákócziban

Korábbi korosztályos válogatott támadóval erősödött a Rákóczi#!# csapatunkban folytatja pályafutását a 25 esztendős Faggyas Milán.

Prukner László szakmai igazgatóként tér vissza

Visszatért a Rákóczihoz Prukner László#!# a csapat korábbi sikeredzője szakmai igazgatóként próbál segíteni, hogy sikerüljön kivívni a bennmaradást. Mindezt ma délután jelentette be a klub vezetése. Pruknerrel az elmúlt hetekben többször is tárgyaltak, és végül sikerült megállapodni vele. A cél egyértelmű#!# a bennmaradás kivívása az NB II-ben.

Elpártolt tőlünk a szerencse

A Gyirmót ellen sem sikerült pontot szerezni csapatunknak, pedig ezúttal voltak lehetőségeink a gólszerzésre. Az újabb vereséggel sajnos kieső helyre csúsztunk a tabellán.

Bravúr kellene a Gyirmót ellen

Újabb komoly feladat vár csapatunkra a hétvégén. A feljutásra is esélyes gyirmótiakat fogadjuk a 19. fordulóban, akik ellen pontot vagy pontokat szeretnénk szerezni. A mérkőzés szombaton 16 óra 30 perckor kezdődik.

Kétgólos előnyből kétgólos vereség Kaproncán

Kaproncán, a Slaven Belupo otthonában játszott ma felkészülési mérkőzést csapatunk. A horvát élvonalban szereplő házigazda csak a második félidőben fordította a maga javára az eredményt. és végül 4-2-re győzött. Góljainkat Rajczi és Nagy K. szerezték.

Keddi edzőmérkőzés Kaproncán

Kedden Horvátországban lép pályára együttesünk#!# 15 óra 30 perctől Kaproncán, az elsőosztályú Slaven Belupo vendégeként játszik előkészületi mérkőzést a Rákóczi.

Pont nélkül maradtunk Mezőkövesden

Nehéz feladat várt a Tamási Zoltán lemondása után Házi László által irányított csapatunkra a második helyezett Mezőkövesd otthonában. Már a pontszerzés is bravúrnak számított volna, ám sajnos nem sikerült. A hazaiak magabiztosan játszva otthon tartották mind a három pontot.

Mezőkövesden indul a nehéz sorozat

Nehéz sorozatba kezd csapatunk az elkövetkezendő három hétben. A mieinkre a tabella első három helyezettje vár, így már a pontszerzés is bravúrnak számítana. Elsőként a második helyezett Mezőkövesd otthonában lépünk pályára szombaton.

Prukner László segíti a heti felkészülést

Március elseje óta Czimmerman Árpád irányítja a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft-t. Az új ügyvezető igazgató elmondta#!# ezen a héten Prukner László is megpróbál segíteni abban, hogy talpra álljon a csapat. 

Fő támogatók








Médiapartnereink