A labdarúgó NB I hetedik fordulójában a Kaposvári Rákóczi FC a Paksot fogadja, és aligha lesz sétagalopp a találkozó. A masszív ellenfélen kívül sérülések is nehezítik Sisa Tibor vezetőedző dolgát, de a somogyiak így is nyerni szeretnének, hogy megőrizzék vezető helyüket a tabellán.

A Paksot legutóbb három éve sikerült megverni a Rákóczinak, a két csapat utóbbi hat NB I-es találkozójából csupán egyszer, hazai pályán, akkor is kínkeservesen, 2-1-re. Most némileg mást mutat forma, de az erőviszonyokat tekintve ezúttal is a tolnaiak alkotnak erősebb keretet, nevesebb játékosokkal. A Kaposvárral szemben azonban most kicsit nagyobb az elvárás, ha ezt helyén kezeli a csapat, csak akkor születhet meg a hazai siker.

– Én azt gondolom, hogy a Paks masszív csapat, nekünk pedig minden egyes eddigi találkozón vért kellett izzadni a pontokért, szerintem most sem lesz másként, de abban bízom, hogy sikerül, és mindhárom pontot itthon tudjuk tartani – mondta a Rákóczi kapusa, Kovács Zoltán.

A tolnaiak tavaly a kiesés ellen harcoltak, az edzőváltás végül sikeresnek bizonyult, Kis Károly pedig idén már építkezhet. Igaz, nem ilyen rajtot képzeltek el, jelenleg a 11. helyen állnak 5 ponttal, de egy mérkőzésük elmaradt.

– Én azért annyira nem vagyok megijedve a Kaposvártól. Azt gondolom, hogy jól szerepeltek két idegenbeli találkozón is, sokan nem várták, hogy így szerepelnek, de szerintem ez a bajnokság olyan, hogy bárki megverhet bárkit, bízom benne, hogy most mi fogjuk őket megállítani – mondta Montvai Tibor, a tolnaiak támadója.

A Rákóczinál legutóbb Pavlovic dőlt ki a sorból, betegség után lábadozik Kulcsár és Grúz is, Zsolnai és Bőle pedig még meccshiánnyal küzd. A találkozó pénteken 17 órakor kezdődik a Rákóczi stadionban. Biztató, hogy a kapos.hu internetes portál olvasóinak 88 %-a (előzetesünk készítésének időpontjában) hazai sikert remél, igaz, ennek egy része verejtékes sikert.

kapos.hu és a sonline.hu oldal ezúttal is élő közvetítésben számol be a mérkőzésről olvasóinak.