A DEAC együttese érkezik a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában a cukorgyári gödörbe. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapást csapatunk a 13., míg a debreceniek a 20. helyről várják.

 

A másodosztály abszolút újonca, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club ellen lép pályára csapatunk vasárnap.

– Minimális különbségek vannak a csapatok között ebben az osztályban, így egy-egy jó egyéni teljesítmény mérkőzéseket dönthet el – mondta Várhidi Péter, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – A Debreceni VSC elleni meccset leszámítva még nem játszottunk alárendelt szerepet, de eddig csak a Budaörs elleni találkozón volt meggyőző a játékunk, annak ellenére, hogy a budaörsiek jelenleg a második helyen vannak. Azt gondolom, hogy nincs verhetetlen csapat ebben a bajnokságban, s olyan sem, aki előtt meg kéne hajolnunk. Úgy készülünk erre a mérkőzésre is, mint egy normál bajnokira, hiszen nem a tabellán elfoglalt helyezés számít, hanem az, hogy a lehető legjobb összeállításba játszunk. Ez számunkra mindig nehéz, mert kevesen vagyunk, és nem lenne gond, ha a sorozatterheléseknél tudnánk rotálni.

Az FC Ajka elleni bajnokin a gólpasszt adó Szabó Bálintnak egy ütközés után aláfordult a bokája, amiből letört egy csontdarab. A tizenkilenc esztendős játékosra így egy hosszú kihagyás vár.

A hatályos kormányrendelet értelmében a szabadtéri rendezvényeken, így a sportrendezvényeken is kötelező orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Ez alól csak a hatodik életévét be nem töltött kiskorúak, a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői képeznek kivételt.

A szabályt sajnos nem tartja be mindenki. A rendőrség emiatt ezentúl szigorúbban fog ügyelni erre. A vonatkozó szabályok értelmében azt a személyt, aki a maszkot a sportrendezvény szervezőjének felszólítására sem viseli, a sportrendezvény szervezője köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a sportrendezvény helyszínét elhagyja.

Azokat, akiket a biztonsági szolgálat eltávolít a stadionból, átadják a rendőrségnek. Amennyiben tettük a rendelkezésre álló képfelvételek alapján bizonyítható, védelmi intézkedések megszegése miatt eljárást indítanak ellenük.

A szurkolók tömeges fegyelmezetlensége miatt a hatóságok a klubokat is megbüntethetik, súlyos esetben pedig akár a mérkőzések félbeszakítását is kezdeményezhetik.

Kérünk mindenkit, hogy tartsa be az előírásokat – ellenkező esetben nem fog tudni bejutni a mérkőzésre! Megértésüket köszönjük!