Hatalmas energiákat mozgósítva, nagyot küzdve szerezte meg a három pontot csapatunk a WKW ETO FC Győr ellen a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában.

 

Az idei év utolsó fellépésén a WKW ETO FC Győr ellen lépett pályára csapatunk, melyet továbbra is a COVID állított össze, ráadásul Várhidi Péter vezetőedző és Disztl László másodedző ezúttal sem lehetett ott a kispadon. Így most is Kostorják Zsolt kapusedző állt az oldalvonal mellett. A pandémia mellett pedig eltiltások is nehezítették a szakmai stáb dolgát, hiszen a hetek óta kirobbanó formában lévő Nemanja Andric öt sárga lap, míg Balog Alex piros lap miatt nem állt rendelkezésre. A találkozó első negyedében azonban nem érződött a különbség a csapatok között, labdarúgóink kevés edzéssel a hátuk mögött is méltó ellenfelei voltak a jó formában lévő győrieknek. Csapatunk jól és szervezetten futballozott, így kevés lehetőség alakult ki a vendég gárda előtt. Így a 22. percig kellett várni az első komolyabb lehetőségre, de kapusunk, Pogacsics Krisztián bravúrral védte Berki István bal alsóba tartó közeli lövését. Együttesünk előtt bár csak pontrúgások után alakult ki lehetőség, de félórányi játékot követően megszerezte a vezetést! Balázs Zsolt ívelt át a bal oldalra egy szabadrúgást, ahol Hadaró Valentin kapásból vette célba a győri kaput. A labda elment volna keresztbe, de Ur László belefejelt, így a jobb alsóban kötött ki. A hátrányba kerülő vendégek próbálták nyomás alá helyezni csapatunkat, de részben sikerült is nekik, de komoly lehetőségig nem jutottak el a szünetig.

A fordulást követően még nagyobb nyomás alá került csapatunk, de játékosaink fegyelmezetten védekeztek, sőt Szarka Ákos és Hadaró Valentin összejátékát követően még helyzetbe is kerültek. A vendégek azonban nem tágítottak, folyamatosan együttesünk térfelén tartották a labdát, küzdöttek az egyenlítésért. Az utolsó tíz percben azonban kis híján ráfáztak erre, hiszen Szakály Attila tudott labdát szerezni, majd kiválóan ugratta ki Szarka Ákost, de támadónk ziccerénél Gundel-Takács Bence nagyot védett. Az utolsó percekben ráadásul Vashkeba Vasyl kapáslövésével góllá érett az ETO fölénye, s ekkor úgy tűnt, hogy a meccslabda megbosszulja magát, s játékosaink hiába küzdöttek az utolsó erejükig. A hosszabbításban azonban jött a csattanó, hiszen Varjas Zoltán nagyszerűn játszotta magát középre, majd Szarka Ákoshoz passzolt, támadónk pedig három védő szorításában is kapura tudott fordulni, s a jobb kapufa segítségével gurított a jobb alsóba.

Csapatunk ezzel a góllal pedig otthon tartotta a három pontot, a győzelem pedig méltó lezárása volt a rengeteg nehézséggel, COVID vírussal tarkított őszi szezonnak.

 

Kaposvári Rákóczi FC–WKW ETO FC Győr 2–1 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Gaál (Kulman, Vörös).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Laky, 62. p.) – Nagy J., Ur, Nagy T., Hadaró (Szabó A., 77. p.) – Gál – Szederkényi, Szakály A., Erdei C. (Bíró D., 90. p.), Balázs Zs. (Varjas Z., 60. p.) – Szarka. Megbízott edző: Kostroják Zsolt.
WKW ETO FC Győr: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Kerkez (Fejes, 42. p.) – Bagi, Kiss M. (Farkas B., 58. p.) – Sipőcz (Vitális, 58. p.), Berki, Májer M. (Erdei M., 94. p.) – Priskin (Vashkeba, 42. p.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Gólszerzők: Ur (31. p.), Szarka (95. p.), illetve Vashkeba (84. p.).
Sárga lap: Szakály A. (52. p.), Szarka (86. p.), Bíró (87. p., kispadról),

 

Kaposvári Rákóczi FC–WKW ETO FC Győr
2020. december 13.