Csapatunk házi gólkirálya, Ádám Martin, valamint az előző szezonban három gólig jutó Nagy Richárd is az első osztályú Paksi FC csapatánál folytatja pályafutását.

 

Ádám Martin 2019 januárjában érkezett az akkor másodosztályban szereplő együttesünkhöz. A támadó már akkor tanúbizonyságot tett arról, hogy jól érzi magát a kapu előtt, hiszen tizennyolc mérkőzésen négyszer volt eredményes, de emellett több fontos gólpassz is fűződött a nevéhez. Ezek pedig főszerepet játszottak abban, hogy csapatunk a második helyet megszerezve feljutott az NB I-be. Itt már kevesebb volt a sikerélmény, de a 25 éves támadó így is öt gólig jutott, ezzel pedig kiérdemelte a csapat házi gólkirálya címet. A Vasastól érkezett csatár összesen 46 tétmérkőzésen viselte csapatunk zöld-fehér mezét az elmúlt másfél évben.

 

Nagy Richárd 2018 augusztusában csatlakozott csapatunk keretéhez. A középpályás akkor még csak kölcsönbe érkezett a Mezőkövesdtől, de egy év múlva már végleg elkötelezte magát a Rákóczihoz. A 26 esztendős játékos a másodosztályban 26 mérkőzésen öt gólt szerzett, majd a 2019/2020-as szezon jelentette számára az áttörést, hiszen bemutatkozhatott az első osztályban. Az élvonalban több mérkőzésen is felhívta magára a figyelmet játékával, valamint góljaival és gólpasszaival.

 

Mindkét labdarúgónak nagyon sok sikert kívánunk a további pályafutásuk során!