Artner Tamás lesz a Kaposvári Rákóczi NB III-as csapatának vezetőedzője – jelentette ma be Horváth Krisztián ügyvezető a Dorottya Hotelben tartott sajtótájékoztatón. A szombathelyi származású szakember nem ismeretlen szurkolóink előtt sem; az NB I-ben Rákóczi-Haladás mérkőzéseken láthattuk a vasi gárda kispadján, még ellenfélként. A 46 éves szakemberrel másfél plusz egy éves szerződés kötött klubunk. Segítője Takács Gábor lesz, aki korábban 12 évig dolgozott a Szombathelyi Haladás utánpótlásánál, majd Bükön és Sárváron volt vezetőedző.

– Mennyire ért váratlanul a Rákóczi megkeresése?
– Meglepődtem, de ugyanakkor nagyon örültem neki. Miután megkerestek a klubtól, abban maradtunk, hogy megnézem a csapat utolsó két mérkőzését és tájékozódom.
– Mit tapasztaltál ezeken a mérkőzéseken?
– Jó állapotban lévő csapatot láttam, de két nehéz meccsük volt. Főleg a Győri ETO ellen, ahol egy nagyon erős ellenféllel tudtak játszani egy egygólos meccset, amit sajnos elvesztettek.
– Mennyit gondolkodtál, hogy elvállald a feladatot?
– Azt kellett eldöntenem, hogy akarok-e NB III-ban edzősködni. Korábbi edzői pályafutásom először az utánpótlásról szólt, majd NB II-ben és NB I-ben tevékenykedtem. Nem gondoltam arra, hogy NB III-ban vállalok szerepet, viszont a Kaposvári Rákóczinak olyan múltja van és olyan elképzelései, melyek bőven felérnek egy NB II-es lehetőséggel. A feltételek itt adottak ahhoz, hogy jó színvonalú és eredményes munkát tudjak végezni.

– Mi a célkitűzés, mivel lennél elégedett?
– Az előttünk lévő félévben megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni. Emellett igyekszünk felépíteni egy olyan együttest, amelyik hosszú távon eredményes lehet. Jelen pillanatban nem a mi kezünkben van a sorsunk, hiszen előfordulhat, hogy akkor sem végzünk az élen, ha minden meccset megnyerünk. A félév végén, ha maradunk az NB III-ban, akkor a következő szezonnak már úgy futunk neki egy kész csapattal, amellyel az NB II-be tudunk kerülni.
– Milyennek ítéled meg a játékosállományt? Tervezel-e erősítéseket?
– A játékosállomány NB III-as szinten erős, ez látszik az eredményeken. Sajnos, van a csoportban egy Győri ETO, amely szintén erős. Meggyőződésem, hogy ez a két csapat bőven az NB III felett van képességekben. A Rákóczi eddig nagyon bő kerettel dolgozott, szűkebb kell a jövőben. Teszünk is azért, hogy kevesebb játékosunk legyen, viszont a minőség irányába fogunk lépni. Ez azt jelenti, hogy két-három minőségi labdarúgót fogunk hozni. Szűkíteni fogjuk a keretet és fel fogunk hozni a csapathoz fiatal tehetségeket az akadémiáról, akiknek meg fogjuk adni a lehetőséget ebben a félévben a bizonyításra.
 

Takács Gábor másodedző, Artner Tamás vezetőedző
és Horváth Krisztián ügyvezető (Fotó#!# Lang Róbert)
 
ARTNER TAMÁS
 
Artner TamásÚj vezetőedzőnk 1970-ben született és a Haladás VSE-nél kezdte edzői pályafutását az utánpótlásban. Előbb edzőként, majd szakmai vezetőként dolgozott; válogatott játékosok sora (Bori Gábor, Zsidai László, Guzmics Richárd, Rózsa Dániel, Nagy Gábor, Garics György, Koman Vladimir, Kovács István, Devecseri Szilárd) került ki a kezei alól. Nagyon sok tanítványa jutott el az NB I-es szereplésig. Az NB I-ben a Szombathelyi Haladásnál, az NB II-ben a Büki TK, az FC Ajka, a Haladás és a Dunaújváros csapatainál dolgozott. Az első és másodosztályban 300 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, melyeken a mérlege 135 győzelem, 81 döntetlen, 84 vereség. A 2013/14-es szezonban A Haladás Szombathelyen 4-1-re verte a Rákóczit, a visszavágón 2014 áprilisában a mieink győztek 2-0-ra. Ez volt a Rákóczi utolsó NB I-es győzelme. Artner Tamás ebben a szezonban érte el a legjobb eredményét. Hatodik lett a Haladással, és a szezont követően az Év edzője választáson a második helyen végzett.