A Kaposvári Rákóczi FC második számú együttese Balatonlellén aratott 2-1-es sikerével megnyerte az NB III-as bajnokság Dráva-csoportjának 2011/2012-es küzdelmeit. A két kaposvári gólt Kovács Olivér és Katona György szerezte. 

Húsz évvel ezelőtt 1992-ben a Barna Lászlóval felálló Kaposvári Rákóczi bajnoki címet ünnepelhetett az NB III-ban. "Bubu" most edzőként élhette át ugyanezt a sikert a Rákóczi-fakó kispadján. Legutóbb egyébként 1995-ben Horváth Lajossal lett bajnok a harmadosztályban a Rákóczi klub. 
Az utódok is kitettek magukért, hiszen a szezon során egy alkalommal sem kaptak ki idegenben, és ezt a jó sorozatukat Balatonlellén szerették volna a megkoronázni. Nagy riválisuk, a meccs előtt hárompontos hátrányban lévő PMFC II a már bronzérmes Nagyatád otthonában vendégeskedett. A képlet egyszerű volt#!# a Rákóczi csak akkor veszti el a bajnokságot, ha kikapna Lellén, a Pécs pedig nyerne Atádon. Nem így történt, pedig… A Keszei Ferenc vezette hazaiak már 13. percben Galgóczi szépségdíjas, átemelős góljával 1-0-s előnyre tettek szert. Szerencsére, sokáig nem kellett várni az egyenlítő gólra. A szezon során megbízható teljesítményt nyújtó középpályás, Kovács Olivér gyakorlatilag lemásolta Galgóczi találatát, így a 16. percben már ikszre állt a meccs. A hatalmas hőség miatt Farkas Ferenc játékvezető a félidő közepén ivószünetet rendelt el. A kis pauza a Rákóczi-játékosokra volt jótékony hatással, hisz pár korty frissítő után a 24. percben Katona a bal alsóba passzolt tizenkét méterről.

Vajon hogy áll a Pécs Nagyatádon? Tették fel a kérdést a Rákóczi szimpatizánsai a félidőben. Nos, a derék atádiak ekkor már 2-0-ra vezettek, így a baranyaiaknak hármat, a Lellének pedig két gólt kellett volna rúgnia ahhoz, hogy elveszítse a Rákóczi a bajnokságot. Természetesen nem így történt, Balatonlellén az eredmény már nem változott, a Nagyatád pedig újabb gólt a Pécsnek. Barna László tanítványai a második félidőben is jó teljesítményt nyújtottak, kapufát is lőttek, igaz a szervezetten játszó lelleiek is eltalálták egyszer a lécet. A Rákóczi kispadján az utolsó percek feszült várakozással teltek, a lefújáskor aztán durrantak a pezsgősüvegek és kezdetét vette az ünneplés.

A kaposváriak 63 ponttal – hat egységgel megelőzve a második PMFC-t – megérdemelten végeztek a tabella élén és harcolták ki az NB II-es tagságot.

Balatonlelle-Kaposvári Rákóczi FC II 1-2 (1-2)
Balatonlelle, 200 néző. V.#!# Farkas F. 
Balatonlelle#!# Varga – Nagy G., Kenéz, Graszl N., Balogh, Gál (Mercz 46.), Tóth A. (Molnár 46.), Kovács D., Galgóczi, Petronovics, Kovács N. (Himics 79.). Vezetőedző. Keszei Ferenc
Rákóczi II.#!# Horváth L. – Fenyvesi, Major (Pedro 46.), Bank, Kuckó, Böröczky, Laczkó, Pfeiffer, Farkas P., Katona (Prukner 60.), Kovács O. (Hartley 71.). Vezetőedző#!# Barna László
Keszei Ferenc#!# Szerettük volna, ha a Rákóczi jó idegenbeli sorozata nálunk szakad meg. Játékban egyenrangú partnerei voltunk a vendégeknek, sajnálom, hogy vereség lett a vége. Gratulálok a Rákóczinak a bajnoki címhez!
Barna László#!# Húsz éve játékosként átéltem már ezt az érzést, örülök, hogy edzőként is részese lehetek. Ez a bajnoki cím a CSAPAT érdeme! Gratulálok minden játékosnak!