Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Budapest Honvéd FC csapata van a célkeresztben.

 

Az OTP Bank Liga NB I. 21. fordulójában a Budapest Honvéd FC gárdáját látja vendégül csapatunk a cukorgyári gödörben. A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzés előtt ismerjük meg egy kicsit jobban az 1909-ben alapított fővárosi gárdát. A kispesti klub eddig 14 alkalommal nyerte meg a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelemsorozatát, míg a hét alkalommal hódította el a Magyar Kupát. A legutóbbi bajnoki aranyérmüket a 2016/2017-es szezonban érték el Marco Rossival, aki jelenleg már a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik.

Jelenleg is egy olasz szakember, Giuseppe Sannino irányítja a csapatot, amely az ötödik helyen áll a bajnokságban. Az elmúlt húsz bajnoki találkozó során nyolc alkalommal hagyta el győztesen a pályát a Kispest, míg ötször játszott döntetlent és hétszer szenvedett vereséget. Az előző öt NB I-es mérkőzéséből csak a legutóbbit, a szintén újonc ZTE elleni összecsapást tudta megnyerni a Honvéd.

A fővárosi piros-feketék is pályára léptek szerdán a Magyar Kupa kilencedik fordulójában, ahol egy-nullás sikert arattak hazai pályán a másodosztályú Szombathelyi Haladás ellen. Együttesünk számára a Honvéd elleni találkozó már az ötödik tétmérkőzés lesz a hónapban, s még további három vár labdarúgóinkra.

– Nem bánom, hogy ennyi mérkőzésünk van ebben a hónapban, hiszen jobb meccset játszani, mint csak edzeni – fogalmazott Balázs Zsolt, csapatunk labdarúgója. – Én személy szerint örülök ennek a szerda-szombat ritmusnak. Sajnos az eredmények továbbra sem jönnek, hiába lövünk gólokat, vagy játszunk helyenként jól. Minden meccsen hibázunk olyanokat, amikből gólokat kapunk, így nem tudjuk növelni a pontjaink számát. Bízunk benne, hogy a Honvéd ellen végre kijön a lépés és vissza tudunk vágni az első körös vereségért.

 

Így változott a Budapest Honvéd kerete a téli átigazolási szezon során.

Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország, szabadon igazolhatóként). Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)

Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német, Karlsruher SC – Németország, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Márk (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Tomori Zoltán (a Honvéd II-ből Újpest FC), Vadócz Krisztián (CA Penarol – Uruguay, szabadon igazolhatóként). Kölcsönbe távozók: Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr).