Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az ETO Akadémia van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának negyedik fordulójában, vasárnap 16.15 órakor az ETO Akadémia otthonába látogat csapatunk. A találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban győriek második számú együttesét. Az előző évadban még a negyedosztályban szereplő ETO Akadémia harminc forduló során 82 pontot gyűjtve és 153 gólt szerezve nyerte meg a Győr-Moson-Sopron megyei első osztály küzdelmeit a Csorna előtt. Az aranyéremmel pedig jogot szerzett arra, hogy osztályt váltson. Ehhez azonban osztályozóra is szüksége volt a győri gárdának, amelynek nem okozott nehézséget az oda-visszavágós párharc. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hidasnémeti VSC ellen ugyanis (több NB II.-es labdarúgóval kiegészülve) hazai környezetben, illetve idegenben is felettébb fölényes sikert arattak, s összesítésben tíz-nullával jutottak a harmadik ligába.

A bajnokságot jól kezdte Király József fiatal csapata, hiszen Tatabányán rögtön három ponttal, s négy lőtt góllal nyitottak. A folytatásban, a Balatonfüred otthonában csak másodpercek hiányoztak számukra az újabb sikerhez, azonban a hazaiak a 92. percben egy büntetővel egyenlítettek, de a veretlenségül így is maradt. Akárcsak a harmadik körben, amikor is a szintén feljutó Andráshida stadionjában vendégszerepeltek, hiszen nem született gól a mérkőzésen. A vezetőedzőt, Király Józsefet viszont kiállították a találkozón, így a vasárnapi bajnokin nem lehet ott a kispadon.

Ami a két csapat meccstörténelmét illeti, ez lesz az első bajnoki, hiszen együttesünk eddig csak a győriek első számú csapatával mérte össze tudását. Érdekesség, hogy a két klub eddig mind a három NB-s osztályban találkozott már egymással.