Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a VLS Veszprém csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 34. fordulójában, szerdán 18 órakor a VLS Veszprém csapata érkezik a cukorgyári gödörbe. vendégeként lép pályára csapatunk. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit behatóbban az 1912. július 28-án megalakult klubbal, melynek történelméről ide kattintva lehet bővebben olvasni.

 

Jelen

A VLS Veszprém csapata 33 forduló után, 74 ponttal a dobogó legalsó fokát foglalja el, amelyről már nem is eshet le, hiszen öt fordulóval a bajnokság vége előtt 16 ponttal vezet a negyedik helyen álló ETO Akadémiával szemben. Előre viszont még léphetnek Pető Tamás tanítványai, akik számára matematikai esély még a bajnoki címre is van, ugyanis a listavezető Mosonmagyaróvár tizenegy, míg a második BVSC-Zugló hét ponttal előzi meg őket. A Veszprém formája viszont ingadozik, hiszen az elmúlt öt forduló alatt két vereséget is szenvedtek a kiesés elől menekülőktől. Előbb a Sopron vitte el a három pontot otthonukból, s tett vereséget a VLS majdnem egész szezonon át tartó hazai veretlenségi sorozatának végére, majd a megyei rivális Balatonfüred stadionjában maradtak alul. Ebből is az tűnik ki, hogy idegenben sokkal sebezhetőbb a soron következő ellenfél, amely a 74 pontjából harminckettőt szerzett otthonától távol. A veszprémiek ugyanis a Balatonfüred mellett a ZTE II., a Sopron és a BVSC otthonában kaptak ki, míg Mosonmagyaróváron és Felcsúton értek el döntetlent.

 

Egymás ellen

A két klub a második és harmadik vonalban is találkozott már egymással. Az NB II.-ben 12 alkalommal csaptak össze egymással a felek, s a mérleg nyelve egyértelműen a Rákóczi felé billen. Együttesünk ugyanis hét alkalommal tudott diadalmaskodni, míg a veszprémieknek csupán egyszer jött össze a siker, négy döntetlen mellett. A harmadik ligában hét alkalommal mérték össze tudásukat a csapatok, s ebből is a kaposváriak jöttek ki győztesen. A Rákóczi négy alkalommal tudott diadalmaskodni, míg a Veszprém háromszor. A legutóbbi, hazai Veszprém elleni, négy-nullás sikerünk ide kattintva nézhető vissza. Ennek a szezonnak az őszi felében megvívott bajnoki után viszont a veszprémiek örülhettek, hiszen Major Norbert találatával hiába válaszolt János Norbert, a hajrában Rédling Csanád találata eldöntötte a három pont sorsát.