Szerdán pontosan délben indul útjára a labda a Cseri úton a Rákóczi – Sopron Magyar Kupa mérkőzésen. Amelyik csapat kivívja a továbbjutást, már a nyolcaddöntőbe kerül. A mieink sikere igazi bravúr lenne az NB II-es ellenféllel szemben. 

– Azt várom, hogy aki bizalmat kap és pályára lép, adja ki magából a maximumot – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Waltner Róbert. – Ha mindenki odateszi és kifutja magát, bármi lesz a végeredmény, elégedettek lehetünk majd. Tudjuk, hogy a Sopron magasabb osztályban szerepel, de mindent megteszünk majd a jó eredmény eléréséért. 
– Videón megnéztük a Kaposvár játékát, masszív csapat, amely az NB III-ban feljutásért játszik, több olyan játékossal, akik NB I-es rutinnal rendelkeznek. Ennek ellenére bízom abban, hogy a két osztály közötti különbség visszaköszön a találkozón, egyértelmű célunk, hogy továbbjussunk a Magyar Kupában  nyilatkozta a soproniak honlapján Supka Attila vezetőedző, aki annak idején játékosként és szakvezetőként is megjárta az élvonalat.