Remek iramú felkészülési mérkőzést játszott az NB II.-es Aqvital FC Csákvár ellen csapatunk.

 

A másodosztályban érdekelt Aqvital FC Csákvár ellen kezdte a téli edzőmérkőzések sorozatát az NB III. Nyugati csoportjának tavaszi folytatására készülő együttesünk. A remek iramban kezdődő edzőmeccs első negyed óráját követően a gólratörően futballozó csapatunk előtt több lehetőség is adódott, de még a kapufa sem volt velünk, hiszen Pintér Norbert lökete kifelé pattant. A kimaradt helyzetek a másik oldalon megbosszulták magukat, hiszen Tamás Nándor passzát a korábban együttesünket is erősítő Murai Márk váltotta gólra, majd fél perc múlva Ominger Gergő átlövése pattant ki a bal kapufáról.

A második félidőben Nagy Tamás jobbára a fiataloknak szavazott bizalmat, akik kicsit megilletődötten kezdtek, így gyorsan növelte előnyét a Csákvár. A kezdeti nehézségeken azonban gyorsan átlépett a csapat, s sorra jöttek a lehetőségek. János Norbert ráadásul pár perc leforgása alatt könnyedén egalizálhatott is volna, hiszen büntető is lőhetett és ziccerbe is került, de mindkét esetben Papp Zsombor kapus jött ki győztesen kettejük párharcából. A folytatásban is jobbára csapatunk előtt adódtak lehetőségek, de ezeket nem váltották gólra labdarúgóink a sérülések és betegségek miatt nem a legjobb összeállításában pályára lépő Csákvár ellen.

 

Nagy Tamás: – A felkészülés szempontjából irreleváns az eredmény, de a morál szempontjából mindig jó a siker. Ez most nem jött össze, hiszen ezúttal is az jellemzett minket, ami ősszel: kidolgoztuk a helyzeteket, de nem éltünk velük. Ez a meccs akár lehetett volna öt-három is a javunkra, de még tizenegyest is hibáztunk. Azt gondolom, hogy partiban voltunk, a játékosok jól oldották meg a feladatokat. Tudjuk, hogy sok mindenen kell még javítanunk, így ezen fogunk dolgozni az előttünk álló hetekben. Annak örülök, hogy a csapatban megmaradt a harci szellem. Bizakodó vagyok a tavasszal kapcsolatban, de találnunk kell valakit, aki értékesíti a helyzeteket.

 

Mónos Tamás: – Nagyon jó iramú edzőmérkőzést játszottunk. Mind a két csapat már az ellenfél térfelén labdát akart szerezni, erőltette a támadófutballt. Meglepett a Kaposvár jó játéka. Változatos, lüktető mérkőzés volt, tudtuk gyakorolni a megbeszélteket. Sok edzés van a lábakban, de kaptam vissza pozitív dolgokat.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Aqvital FC Csákvár 0–2 (0–1)

Kaposvár, Cseri úti sportcentrum. V.: Zierkelbach.

Kaposvári Rákóczi FC, I. félidő: Pogacsics – Zólyomi, Harsányi, Lakatos G., Borbély Á. – Kálmán Sz., Mayer M. – Kondor K., Pintér N., Bíró D. – Eleven. II. félidő: Ipacs – Borbély Á. (Palkovics, a 62. percben), Kaszás, Lakatos G., Laczkó – Szederkényi, Sinkovics – Orsóst T., Ország, János N.– Jancsó B. Vezetőedző: Nagy Tamás.

Aqvital FC Csákvár: Zelizi (Papp Zs., a szünetben) – Major G., Dulló, Vaskó (Koval, a szünetben), Körmendi – Tamás N., Magyar (Baracskai, az 55. percben), Ominger (Bakos, az 55. percben), Bencze (Kalmár B., a szünetben) – Kártik, Murai. Vezetőedző: Mónos Tamás.

Gólszerzők: Murai (a 31. percben), Kártik (a 49. percben).