A Békéscsaba 1912 Előre ellen lépett pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. 31. fordulójában. A vendégek gyorsan vezetést szereztek, amit a szünetig meg is dupláztak, így elvitték a három pontot a cukorgyári gödörből.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, melynek elején egy bombagóllal szerzett vezetést a békéscsabai együttes. Hursán György indította Zaháron Balázst a balszélen, utóbbi pedig kilőtte a bal felsőt. Nem tört meg a bekapott góltól csapatunk, s kevésen múlt, hogy egy perc múlva már döntetlen álljon az eredményjelzőn. Egy felívelt szabadrúgást követően Hegedűs Dávid fejesét bravúrral tolta ki a bal alsó sarokból Rybansky Miroslav. A folytatásban dominált együttesünk, mégis a vendégek szereztek újabb találatot. Egy rövid felszabadítást követően Nagy Sándor vágta a labdát a léc alá.
A második félidőre két újabb támadót is pályára küldött Waltner Róbert. Ebben a játékrészben már Rajczi Péter és Beliczky Gergő is rohamozta a viharsarkiak kapuját, de ez sem vezetett eredményre. Csapatunk végig fölényben játszott, de a szépítés sem sikerült, hiszen a hosszabbításban a gólvonalról vágták ki Rajczi Péter lövését.

Waltner Róbert: A csapatjáték és a mentalitás sem olyan, mint ősszel. Ez is a mi csapatunk. Sok ember szenvedett ezen a meccsen, a nagy akarásnak pedig nyögés lett a vége. Az, hogy kifütyültek a saját szurkolóink eléggé fájó. Gödörben vagyunk, ez még nem fordult elő, hiszen kétszer egymás után még nem kaptunk ki. Összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy ebből ki tudjunk jönni. Nem tudom, hogy mi a realitás, de ősszel erőn felül teljesítettünk, sok ember, akár szurkoló, akár játékos pedig elhitte, hogy jók vagyunk, de nem vagyunk. Itt a bizonyíték rá. Alázattal kell tovább dolgoznunk, s ha ez megvan, akkor előre tudunk lépni.

Boér Gábor: Kicsit más hadrendben játszottunk, mint eddig, hátrább húztuk a védekezésünket, s megérdemelten nyertünk. Sőt, arra is volt lehetőségünk, hogy lezárjuk a mérkőzést és még nagyobb legyen a különbség. Az elmúlt hetekben nem annyi pontot szereztünk, mint reméltük, bízom benne, hogy ez a siker gyógyír lesz a sebekre.

Kaposvári Rákóczi FC–Békéscsaba 1912 Előre 0–2 (0–2)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1000 néző. V.: Pillók (Huszár B., Király K.).
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró (Fodor M., 63. p.) – Szakály A., Nagy K. –Tömösvári, Nagy R. (Rajczi, a szünetben), Bíró D. – Ádám M. (Beliczky, a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Békéscsaba 1912 Előre: Rybansky – Szalai D., Szélpál, Babinyecz, Mészáros M. (Vólent, 87. p.) – Sinanovic, Mezei (Máris, 80. p.), Nagy S., Zahorán – Hursán (Dávid, 91. p.), Szatmári I. Vezetőedző: Boér Gábor.
Gólszerzők: illetve Zahorán (9. p.), Nagy S. (42. p.).
Sárga lap: Hegedűs D. (81. p.), illetve Sinanovic (15. p.), Hursán (74. p.), Vólent (88. p.).

Kaposvári Rákóczi FC–Békéscsaba 1912 Előre
2019. április 7.