Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, karácsony előtti, közös, díjkiosztóval egybekötött évzáróval búcsúztatta az óesztendőt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az Eötvös iskola aulájába a Rákóczi család minden tagja hivatalos volt, és a 2016-os év legjobbjai nem tértek haza üres kézzel. 

Herczeg Erik egyesületi elnök köszöntője után Kaposvár polgármestere, Szita Károly méltatta az akadémia munkáját és eredményeit. Jelenleg 265 igazolt játékost számlál a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, és az a cél, hogy a létszám idővel felmenjen 400-ra, amihez természetesen biztosítani kell a megfelelő feltételeket is, így az infrastruktúra is tovább bővülhet a remények szerint – mondta Szita Károly.

Az akadémia szakmai igazgatója, Zsivoczky Gyula részletesen elemezte a korosztályos csapatok szereplését, és külön kiemelte, hogy a BFLA növendékei közül hárman, Baki Péter, Orsós Tamás Gábor és Terestyényi Anna is tagjai a korosztályos válogatott keretnek. Ráadásként az őszi bajnok U19-es együttes labdarúgó közül ketten, Herzsenyák Áron és Vajda Roland Attila profi szerződést kaptak a Rákóczi felnőtt csapatától.

A csapatonkénti díjazottak#!#

U15 – leányok (edző#!# Bruncvig Róbert). A legjobb játékos Jankovics Liza, a legszorgalmasabb Terestyényi Anna, a gólkirálynő pedig Rajnics Bonita (23 gól).
U18 – leányok (edző#!# Weimann Gábor). A legjobb játékos Seres Viktória, a legszorgalmasabb Hortobágyi Laura, míg a gólkirálynő Ujvári Csenge (23 gól).
U14 (edző#!# Illés Dezső). A legjobb játékos Mérei Péter, a legszorgalmasabb Fenyvesi Szabolcs, a gólkirály pedig Gyenes Ádám (8 gól).
U15 (edző#!# Horváth Miklós). A legjobb játékos Balog Alex, a legszorgalmasabb Kocsis Zsolt, míg a gólkirály Orsós Tamás Gábor (15 gól).
U16 (edző#!# Miovecz Zoltán). A legjobb játékos Baki Péter, a legszorgalmasabb Palkovics Tamás, a gólkirály pedig Keresztes Zalán (13 gól).
U17 (edző#!# Richter Sándor). A legjobb játékos Huszár Ádám, a legszorgalmasabb Tarcsa Péter, míg a gólkirály Szántó Bence (8 gól).
U19 (edző#!# Waltner Róbert). A legjobb játékos Horváth Ferenc, a legszorgalmasabb Szabó Alex, a gólkirály pedig Bíró Dominik (9 gól).
A legjobb kapusnak Bonnyai Márkot (U19), a legjobb védőnek Fiáth Pétert (U19), a legjobb középpályásnak Fonyódi Bálintot (U19), a legjobb csatárnak pedig Bíró Dominikot (U19) választották meg, míg a gólkirályi címet Orsós Tamás Gábor (U15) hódította el.
A „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést Feledy Balázs (U15) kapta.
Orosz Ferenc és Kiss Ernő különdíja, immár 12. alkalommal#!# Kinder Koppány Balázs (U14), Kulcsár Kristóf (U19).
Waltner Róbert különdíja#!# Patak Bálint (U19)
Tóth József különdíja#!# Tóth Ádám (U15)


Az U19 díjazottjai#!# Szabó Alex, Horváth Ferenc és Bíró Dominik
(Fotó#!# Lang Róbert)