Horváth Rudolf személyében egy fiatal, motivált edző irányítja majd a harmadosztályban szereplő csapatunkat a következő évadban.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk Nagy Tamás közös megegyezéssel szerződést bontott csapatunkkal, így szerdán sor került az új vezetőedző bejelentésére.

– Nagy Tamásnak óriási érdemeiben vannak az előző szezonban, hiszen egy olyan csapat élére állt, melyben az első időszakban négy felnőtt játékos volt – fogalmazott Takács Róbert. – Hálásan köszönjük neki a munkát és sok sikert kívánunk neki az életben, bízom benne, hogy megtalálja még a helyét a labdarúgásban. Ezúton szeretném megköszönni főtámogatónk Kaposvár város, illetve a kisebb támogatóink segítségét!

A következő szezonban új vezetőedző, Horváth Rudolf irányítja majd a harmadosztályban szereplő együttesünket. A jelenleg 38 éves szakember labdarúgóként Győrben, Kecskeméten, Gyirmóton és Mosonmagyaróváron is megfordult, majd edzőnek állt. Csornán kezdete pályafutását, míg legutóbb az Illés Akadémián dolgozott, melynek U19-es csapatával a kiemelt bajnokság a hetedik helyén végzett.

– Az elmúlt két és fél évben az Illés Akadémián dolgoztam, ahonnét rengeteg játékos került fel a Haladás felnőtt csapatába, vagy szerződött NB I.-es csapathoz, vagy éppen külföldre igazolt – kezdte bemutatkozását Horváth Rudolf. – Az első edzés során láttam, hogy Kaposváron is sok fiatallal dolgozhatok együtt. Úgy vélem, egy klub erősségét az adja, ha minél több saját nevelésű, helyi játékos alkotja. A magot rájuk kell építeni hosszútávon. Sok tehetséges játékost láttam, nekik meg kell adni a lehetőséget. Ezzel pedig a klub újra elérhet abba a magasságba, ahol korábban volt. A fiataloknak természetesen élni kell ezzel és akkor újra olyanokat adhat a Rákóczi a magyar labdarúgásnak, mint Máté Péter, Tóth Balázs, Jovánczai Zoltán. Bízom benne, hogy sok játékosunk nevét ismeri majd meg az ország.

Az A-licenccel, illetve UEFA Youth Elit A diplomával is rendelkező trénernek nem lesz könnyű dolga, hiszen a klub kisebb költségvetéssel gazdálkodhat, mint az előző szezonban, de ez talán csak még jobban motiválja majd Horváth Rudolfot.

– Nagy megtiszteltetés, hiszen egy nagy hagyománnyal rendelkező, az NB III. ellenére profi klubnál dolgozni – tette hozzá Horváth Rudolf. – Minden adott a jó munkához, a támogatás, az infrastruktúra, a körülmények. Nekünk az a feladatunk, hogy dolgozzunk és szerezzük meg újra a bizalmat a várossal, a szurkolókkal és a közvéleménnyel szemben. Ez csak rajtunk múlik. Az első benyomásom alapján itt óriási lehetőség előtt áll a klub és a játékosok is.

Horvát Rudolf fiatalon, 38 esztendősen került csapatunk élére, amit megtiszteltetésnek tart, s szeretne élni ezzel a lehetőséggel.

– A megtiszteltetés mellett egy nagy felelősség is itt dolgozni, így minden energiámat a munkának szentelem – hangsúlyozta Horváth Rudolf. – Több célkitűzést fogalmaztam meg, az első, hogy újra a fejlődés útjára álljon a klub és hosszútávon visszatérjen régi magasságaiba. Ehhez viszont rövid távú sikerek is kellenek. A második, hogy olyan játékosok és értékek jöjjenek ki, mint a kétezres években. Szeretném, ha minél több fiatal kerülne be a korosztályos válogatottakba.