Az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet csapatunk a sereghajtó Debreceni EAC csapata ellen a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában.

 

Csapatunk már az első pillanattól kezdve ráerőltette akaratát a debreceniekre, s ez nem csak labdabirtoklási fölényben, hanem helyzetekben is megmutatkozott. Szerencsére együttesünk vezető találata sem váratott sokat magára, mindösszesen hét percet. Az ezúttal is nagy kedvel futballozó Vachtler Csabát Nagy Zoltán állította meg szabálytalanul a bal szélen, a szabadrúgást Erdei Carlo ívelte az ötösön belülre, ahol Szarka Ákos emelkedett a legmagasabbra, s három méterről fejelt a hálóba. Csapatunk ezt követően, főleg a bal szélen vezetett gólt érő támadásokat, de kimaradtak a nagyobbnál-nagyobb helyzetek. A debreceniek talán ettől találtak magukra, ugyanis kijöttek a szorításból, sőt helyzetekig is eljutottak, így Pogacsics Krisztiánnak is akadt dolga.

A második félidőben egyre veszélyesebben futballozott a debreceni csapat, főként az után, hogy Nikitscher Tamás begyűjtötte a második sárga lapját, így 66 perc után véget ért számára a találkozó. A kiállítás felpaprikázta a vendégeket, akik egy kezezés után büntetőhöz is jutottak. A tizenegyest a korábban évekig csapatunkat erősítő Nagy Krisztián váltotta gólra, ezzel pedig új mérkőzés kezdődött. Együttesünk ismételten átvette a találkozó irányítását és a kapu elé szegezte a Debrecent. A gólra azonban az utolsó pillanatig várni kellett. Már a hosszabbítás utolsó másodperceiben járt az idő, amikor Nagy Tamás ívelte fel a labdát, amit Bíró Dominik fejelt le az érkező Nemanja Andric elé, aki kilőtte a jobb alsó sarkot.

Csapatunk ezzel, ha nem is könnyedén, de begyűjtötte az újabb három pontot, aminek köszönhetően feljött a tabella 11. helyére.

 

Kaposvári Rákóczi FC–DEAC 2–1 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 300 néző. V.: Rúzs (Bercséri, Mohos).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur, Nagy T., Varjas Z. (Bíró D., 75. p.) – Nagy J., Földi, Gál, Erdei, Vachtler – Balázs Zs. (Andric, a szünetben), Szarka. Vezetőedző: Várhidi Péter.
DEAC: Szabados – Nagy Z. (Szabó K., 66. p.), Papp F., Belényesi, Orosz M. – Nagy K. (Karikás, 91. p.), Spitzmüller, Nikitscher, Sándor T. – Urbin (Bíró P., 70. p.), Burai (Kertész T., 66. p.). Vezetőedző: Sándor Tamás.
Gólszerzők: Szarka (7. p.), Andric (94. p.), illetve Nagy K. (69. p. – 11-esből).
Kiállítva: Nikitscher (66. p.).
Sárga lap: Nagy J. (22. p.), illetve Nikitscher (52. p.), Sándor Tamás (vezetőedző, 74. p.), Papp F. (75. p.), Szabados (92. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC - DEAC
2020. november 8.