Értékes idegenbeli győzelemmel folytatta szereplését a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában. A mieink Hujber Tamás góljával nyertek 1-0-ra a fővárosban, a III. Kerületi TVE otthonában, így biztosan őrizzük második helyünket a tabellán.

Két olyan csapat találkozott egymással szombat délután, Budapesten, amely a mezőny első harmadához tartozik. A kaposváriak idegenben is győzelemre törtek, ugyanis továbbra is szeretnék tartani a lépést az éllovas Érddel. Házi László vezetőedzőnek Lakatos Gergő és Jovánczai Zoltán sérülése okozhatott fejtörést, a III#!# kerületi TVE gárdájában pedig nem léphetett pályára a rutinos támadó, Kenesei Krisztián.
A mérkőzést a Rákóczi kezdte jobban, és több gólhelyzetet is sikerült kialakítani a hazai kapu előtt. A fölény és a jó játék a 32. percben érett góllá, amikor Kollega Krisztián passzát követően Hujber Tamás talált a hálóba (0-1).
A második félidőben is akadt több lehetőségünk, a hazai próbálkozások azonban nem jelentettek veszélyt Somodi kapujára. Nagy Krisztián még lőtt egy lesgólt, az eredmény viszont már nem változott. A látottak alapján megérdemelten nyertünk.
Folytatás szombaton, a Videoton II. ellen, immár újra a Rákóczi Stadionban. 
III. Kerületi TVE–Kaposvári Rákóczi FC 0–1 (0–1)
Budapest, 250 néző. V.#!# Jakab G.
III. Kerület#!# Czirjék – Kiss D., Pálfalvi, Domokos, Madarász – Szilágyi, Gálfi – Móczó (Kocsis, 65.), Kaszai (Keresztessy, 65.), Bartha – Horváth L. Szakmai igazgató#!# Tóth András
Rákóczi FC#!# Somodi – Nagy J., Ludánszki, Havas, Hadaró (Vadas, 77.) – Pintér A., Márton – Hampuk (Házi B., 79.), Nagy K., Kollega K. – Hujber (Kertész, 83.). Vezetőedző#!# Házi László
Gólszerző#!# Hujber (32.)
Sárga lap#!# Szilágyi (12.), Kocsis (86.), Gálfi (93.), illetve Pintér A. (62.), Hujber (64.), Hadaró (75.)
Házi László#!# – Örülök a győzelemnek. Nem adtunk esélyt ellenfelünknek#!# nekik nem volt helyzetük a mérkőzésen, mi viszont a négy-öt adódó lehetőségünkből egyet értékesítettünk. Fegyelmezetten futballoztunk, uraltuk a játékot. Minden tiszteletem a srácoké, és a mai teljesítmény alapján megérdemeltük a három pontot. Az egész csapat jól játszott, Kollega és Hujber pedig közülük is kiemelkedett. Köszönjük a szurkolók támogatását!