A Credobus Mosonmagyaróvár csapatát fogadja együttesünk a Rákóczi-stadionban. A Merkantil Bank Liga NB II. 3. fordulójában rendezett találkozót Gaál Ákos vezeti majd, segítői Király Krisztián és Aradi József lesznek.

Az első győzelem megszerzéséért lép pályára együttesünk vasárnap 19 órakor a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. Az előző körben már jó játékkal rukkolt elő együttesünk, azonban ez akkor még csak egy pontot ért. Ehhez gyűjtene még hármat az óváriak ellen csapatunk.
– Azért dolgoztunk egész héten, hogy végre megszerezzük az első győzelmünket a bajnokságban – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Az sajnos nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a héten ketten is megsérültek, így a kezdőcsapatból már négy játékos sem számíthatok. Mindezektől függetlenül úgy készülünk, hogy hazai pályán nyerni akarunk. Bízom benne, hogy akik lehetőséget kapnak, élnek majd vele. Lendületet adhatna a csapatnak, ha végre sikerülne győzni. Erre nagy lehetőségünk volt a Kazincbarcika ellen, de akkor sajnos nem sikerült. Azért dolgozunk, hogy az ilyen kiélezett mérkőzéseket legközelebb sikerüljön megnyernünk. Azt már látjuk, hogy az NB II. más kávéház, mint az NB III. Ha itt hibázunk, egyből büntet az ellenfél, míg a harmadosztályban belefértek ezek a kisebb-nagyobb hibák. Ebből megpróbálunk tanulni. A játékosoknak végig koncentrálnia kell a kilencven perc során és bele kell tenniük a mérkőzésbe a megfelelő futómennyiséget, az akaratot és az alázatot, s ennek biztosan meglesz az eredménye.
Csapatunk soron következő ellenfele, a Mosonmagyaróvár az első fordulóban kikapott Békéscsabán, majd a másodikban egy pontot szerezett a Nyíregyháza ellen. Az óváriak az előző szezont szintén a másodosztályban töltötték, s a tizenötödik helyen zárták a pontvadászatot.