Az Újpest elleni gól néküli döntetlent követően újabb fővárosi csapat ellen lép pályára a Kaposvári Rákóczi az NB I-ben. A zöld-fehérek szombaton a Bp. Honvéd otthonában vendégszerepelnek, és két mérkőzésnyi kihagyás után újra szeretnének gólt szerezni…

Hegedűs Dávid– A hét elején megbeszéltük az Újpest elleni mérkőzésen elkövetett hibákat – mondta honlapunknak a Rákóczi játékosa, Hegedűs Dávid, aki egy kisebb sérülést ugyan összeszedett a lilák ellen, de szombaton minden bizonnyal újra ott lesz a pályán. – Úgy érzem, közelebb álltunk a győzelemhez, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni. A héten már a Honvéd ellen készültünk, ennek tükrében állította össze a mester az edzéskeet. Szeretnénk három pontot szerezni; annál is inkább, mert nem akarunk lemaradni, a középmezőnyhöz szeretnénk tartozni. Ehhez a három pont mindenképpen kellene. 
– Mennyire nehéz a Honvéd otthonában futballozni? 
– Tény, hogy az utóbbi időben nem sikerült ott három pontot szereznünk. Nem lesz egyszerű most sem, jó csapatnak tartom őket, de ők is belefutottak Debnrecenben egy komolyabb vereségbe. Emiatt most biztos nagyon motiváltak lesznek ellenünk, de nekünk jobban kell akarnunk ezt a győzelmet, és akkor nem lehet gond.