Pontot ért a küzdeni tudás, a kilenc emberrel elért döntetlen pedig újabb lökést adhat a kaposvári csapatnak céljai eléréséhez – mondta honlapunknak a lefújás után az együttes egyik legjobbja, Hegedűs Dávid.

Hegedűs Dávid– Sajnos ma az előrejátékunk nem volt olyan hatékony, mint az elmúlt hetekben. Ezután jött a kiállítás, ami után koncentráltabbak, fegyelmezettebbek lettünk. A második kiállítás a meccsnek jót tett, hosszabb távon viszont nekünk kevésbé, ugyanis az előttünk álló mérkőzésen Bojan Vrucinára és Bank Pilura sem számíthatunk majd. Örülök az egy pontnak, mindenképpen bravúrnak számít a játék képe alapján, mert meg kell mondani őszintén, ma nem játszottunk olyan jól. Köszönjük a közönség segítségét is!

– Mennyire volt nehéz kettős emberhátrányban futballozni?
– Egy ilyen helyzetben koncentráltabbnak kell lenni, és többet kell futni a pályán… Úgy érzem, jól megoldottuk hátul a feladatot, nem tudtak feltörni minket.

– Jobban örültök egy ilyen emlékezetes, hősies döntetlennek, mint mondjuk egy magabiztos győzelemnek? 
– Minden sikernek örülünk, de tény, hogy a mai produkció megint lökést adhat a csapatnak. Van tartása az együttesnek, tudunk küzdeni egymásért, és emiatt én talán joggal bízom a szebb jövőben.
– Hogy birkóztatok meg a hőséggel?
– Megmondom őszintén, játszottabb már melegebb időben is… Utólag megmondva#!#  kibírható volt, de tegyük hozzá, a pécsieknek is legalább annyira melegük volt, mint nekünk. Küzdöttünk-hajtottunk, és egy pont lett a vége.