Újfent meghívót kapott a magyar U19-es labdarúgó válogatottba csapatunk belső védője, Heil Máté. Saját nevelésű játékosunk harmincpercnyi játéklehetőséget kapott Olaszország legjobbjai ellen.

A magyar U19-es férfi együttesünk hétfő délután érkezett meg Olaszországba, ahol két felkészülési mérkőzés is várt rá a hazaiak ellen. Az első, covercianói mérkőzésen mindkét csapat nagy elánnal kezdett. A nagyobb helyzetek az olaszok előtt adódtak, de a lövéseket vagy blokkoltuk vagy a kapusunk védeni tudott. A mieink előtt a 36. percben alakult ki óriási helyzet, de ez kimaradt, hat perccel később pedig büntetőhöz jutottak az olaszok, akik éltek is ezzel, így egygólos előnnyel vonultak szünetre. A második játékrészre több új játékost is pályára küldött Szélesi Zoltán szövetségi edző (Heil Máté a hatvanadik percben állt be csereként), és a változtatásoknak köszönhetően csapatunk játéka felélénkült, de nem sikerült betalálnunk. Az olaszoknak viszont igen, s végül háromgólos sikert arattak.

 

– A mérkőzés előtt célként fogalmaztuk meg a labdakihozatalok jó és pontos végrehajtását, amit többször is végre tudtunk hajtani, de technikai hibák miatt sokszor nem tudtuk folytatni az akciókat – mondta az MLSZ honlapjának Szélesi Zoltán, a magyar válogatott edzője. – A hátsó alakzat előrejátéka szintén pozitívum, de ebben is kell fejlődnünk kell, hiszen a játékosok ritkán találkoznak ilyen szintű letámadással. A kapott gólokat technikai hibák előzték meg, ezeket mindenképpen ki kell küszöbölnünk. A hiányosságok ellenére a hozzáállással elégedett vagyok, a csapat mindent megtett a pályán. A legfontosabb különbséget ma az apróságok, technikai finomságok jelentették. A regenerációt és a mérkőzés kielemzését követően dolgozni fogunk az elkövetett hibák kijavításán.

 

Olaszország–Magyarország 3–0 (1–0)

Magyarország: Pécsi Ármin – Farkas Bendegúz (Kaján Norbert, a 60. percben), Győri Ábel Zsolt (Heil Máté, a 60. percben), Nagy Zoltán, Horváth Hunor (Szécsi Patrik, a szünetben) – Molnár Adin (Krajcsovics Ábel, a szünetben), Bakti Balázs (Tuboly Máté, a szünetben) Kocsis Dominik, Kállai Zalán (Menyhárt Zsombor, a 70. percben) – Keresztes Noel (Nagy-Kolozsvári Dániel, az 54. percben), Gruber Zsombor (Tóth Tamás Vid, a 70. percben). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán.

A második mérkőzésen, melyet agilis, agresszív játékkal kezdte a magyar csapat nem jutott szóhoz Heil Máté. Mind a két fél alakított ki veszélyes helyzeteket, a vezetést az olaszok szerezték meg a 21. percben, majd hét perccel később Krajcsovics megpattanó lövésével egyenlítettünk. A hazaiak még a szünet előtt visszavették a vezetést, majd a fordulás után kettőre növelték előnyüket. Az utolsó húsz percben pedig fölényessé tették a sikert. Válogatottunk csak szépíteni tudott, a 89. percben Menyhárt jobb oldali megindulását követően Tuboly elé tálalt, aki megszerezte csapatunk második gólját, de még erre is volt válaszuk a hazaiaknak, akik végül hét-kettőre nyertek.

 

– A csapat játéka labdabirtoklásban bátrabb lett az előző mérkőzéshez képest – nyilatkozta a szövetség honlapjának Szélesi Zoltán. – A pálya közepén is hatékonyan tudtuk megjátszani a labdát, eljutottunk az ellenfél kapuja elé. A csapatvédekezés is stabilabbá vált, de voltak óriási egyéni hibák, amik demoralizálták a csapatot. A különbség az egyénekben keresendő, és ez annak köszönhető, hogy a játékosok nincsenek játékban. Emellett nagyon sok a hiányzónk is. Persze mindez nem kifogás, jelenleg nincsen sajnos annyi válogatott-szintű futballista ebben a korosztályban, hogy pótolja a nyolc-tíz hiányzót. A legfontosabb kérdés azonban az egyéni felelősség. Nem győzőm hangsúlyozni a srácok felé, hogy ez mekkora fontossággal bír. Ezt csakis gyakorlással, koncentrációval lehet fejleszteni. Hatalmas a különbség a klubban elvárt játék és az itteni színvonal között – átvételekben, átadásokban pontosságban – fel kell nőni erre a szintre. A csapatjáték bíztató volt, de az egyéneknek jobban kell teljesíteniük. Ez a két mérkőzés és az edzőtábor megmutatta, hogy ki az, akivel számolhatunk tavasszal, és ki az, aki kijátszotta magát a csapatból. Mindent összevetve a végeredmény azonban nem reális.

 

Olaszország U19–Magyarország U19 7–2 (2–1)

Magyarország: Tóth Balázs – Kaján Norbert (Farkas Bendegúz, az 58. percben), Győri Ábel Zsolt, Nagy Zoltán, Szécsi Patrik – Kocsis Dominik (Nagy-Kolozsvári Dániel, az 58. percben) – Krajcsovics Ábel (Kállai Zalán, a szünetben), Tóth Rajmund (Molnár Adin, a 75. percben), Tuboly Máté, Bakti Balázs (Menyhárt Barnabás, a 82. percben) – Gruber Zsombor (Keresztes Noel, a szünetben.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán.

A magyar gólszerzők: Krajcsovics (a 31. percben), Tuboly (a 89. percben).