Első idegenbeli mérkőzésén, Sopronban lép pályára a Rákóczi. Csapatunk a múlt heti nyitó fordulóban megszerezte a három bajnoki pontot, és a hűség városában is szeretnénk jól helytállni.

Rajczi Péter fejese három pontot ért a Rákóczinak az NB II-es pontvadászat nyitó fordulójában. 
„Három közös edzés után ez volt azt első mérkőzésem. Biztos, hogy össze fogunk csiszolódni a srácokkal, és meccsről meccsre jobbak leszünk. Örülök a jó rajtnak, és bízom az eredményes folytatásban is” – fogalmazott Rajczi Péter.

„A Csákvár elleni siker a fiúk érdeme. Minden egyes mozdulatunk és döntésünk a felkészülés során azt célozta, hogy minél jobbak legyünk majd a bajnokságban. Örülünk, hogy jó eredményt értünk el a nyitó fordulóban, de an még mit javítani” – mondta Márton Gábor vezetőedző. 
A második fordulóban Sopronba látogat a Rákóczi. Soros ellenfelünk az első fordulóban Ajkán szenvedett 3-1-es vereséget, és első hazai összecsapására készült a héten. A hűség városának együttese az előző évadban a 10. helyet szerezte meg, az együttes a gyenge ősz után tavasszal futballozott eredményesebben.