Együttesünk egy-egyes döntetlent ért el a tavaszról előrehozott huszadik fordulóban a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a Merkantil Bank Ligában. A találkozót így értékelték a vezetőedzők:

 

Várhidi Péter, Kaposvári Rákóczi FC: – Emberfeletti volt a játékosok teljesítménye, hiszen tíz emberrel is mentek előre úgy, hogy szinte a betegágyról érkeztek meg a mérkőzésre. Döntetlennél még esélyünk is volt a győzelemre, de jött a kiállítás, ami a mérkőzés fordulópontja volt. Nem szabad azonban telhetetlennek lenni, hiszen előzetesen annak is örültem volna, hogy pariban játszunk, s még ha ki is kapunk érezzük azt, hogy több van bennünk. Le a kalappal a játékosok előtt, hiszen végig bírták a mérkőzést. Fantasztikus, amit csináltak.

 

Gálhidi György, Nyíregyháza Spartacus FC: – Hiányérzet, szégyenérzet és értetlenség van bennem. Mindent megbeszéltünk a játékosokkal, hogy egyes szituációknál mit kell csinálni, mégsem azt hajtják végre. A gondolkodásban komoly gondok vannak! Sokadig gólt kapjuk pontrúgás után, ahol szintén adottak a feladatok, és vannak jól fejelő játékosaink, de ezúttal is 1-2 méterről kotorják be a labdát. Egyszerűen nem értem! Az látszott, hogy a COVID után visszatérő Fodorral és Hornyákkal stabilabbak vagyunk, a kispadunk is hosszabb volt, és az első félidőben a helyzeteink is megvoltak, de ezek kimaradtak, és ez megbosszulta magát.