Mint arról már beszámoltunk csapatunk megszerezte az első győzelmét az OTP Bank Liga NB I. idei szezonjában, hiszen az ötödik fordulóban Ádám Martin góljával elhoztuk a három pontot Debrecenből. Lássuk, hogy értékelték a mérkőzést a vezetőedzők:

 


Disztl László:
Eddig is mindent megtettünk a győzelemért és a fiúk most is mindent kiadtak magukból. A Debrecen ellen azért tudtunk nyerni, mert a lelkesedés, az agresszivitás és a küzdés ugyanúgy megvolt, mint eddig, de ezúttal a hiba nem csúszott be hátul. A játékosok nagyszerűen kisegítették egymást a kilencven perc során. Természetesen a DVSC próbált minket nyomás alá helyezni minket, nagyon sok beadás, pontrúgás érkezett a kapunk elé, de ezekből igazán nagy helyzet nem alakult ki. A tömörülések után voltak lecsorgó labdák, de hála Istennek mindig kisegítették egymást a játékosok. Mindenki önfeláldozóan játszott és ez eredményezte a győzelmet. Az egész mérkőzés folyamán lehetett érezni, hogy pontot, pontokat akarunk szerezni és ez sikerült is. Sok párharcot nyertünk, de Ádám Martint külön ki kell emelnem, aki sok labdát megtartott és a góllal feltette az i-re a pontot.

 

Herczeg András: Sajnos a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Ez figyelmeztető jel kell, hogy legyen, ugyanis a második hazai találkozónkon kaptunk szögletből gólt. Ez idegessé, kapkodóvá tette a játékunkat. Az elején nem voltunk kellően élesek. Az első játékrészben voltak lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. A második félidőben még nagyobb energiákat mozgósított a csapat, de a kapu előtt kavarodásokból nem sikerült gólt szerezni. A Kaposvár fegyelmezetten, szervezetten játszott, nekünk pedig nem volt szerencsénk.