A két vezetőedző, Artner Tamás, valamint Króner Péter így értékelte a Dunaharaszti MTK–Kaposvári Rákóczi FC bajnoki mérkőzést.

Artner Tamás#!# Jó mérkőzést játszottunk, gyönyörű gólokat rúgtunk, az ellenfélnek pedig helyzete sem volt. Kombinatívan és jól futballoztunk, remekül mentünk át védekezésből támadásba. A második félidőben jól tartottuk a labdát, viszont nem éreztem azt a csapaton, hogy gólt akar rúgni. Ilyenkor higgadtan kell játszani és tovább növelni az előnyt. Ennek ellenére nem lehetünk elégedetlenek, hiszen idegenben három gólt rúgtunk és nem kaptunk egyet sem.

Króner Péter#!# Előztesen egy kicsivel többet gondoltunk magunkról, szerettünk volna többet támadni, de a Kaposvár átrohant rajtunk az első félidőben. A másodikban pedig állóháború folyt. Azt gondolom, hogy a csoport favoritja a Kaposvár, mi pedig a középmezőnyhöz fogunk tartozni, így reális eredmény született.