Magabiztos győzelemmel zárta a somogyi élvonalbeli labdarúgó-rangadót a Kaposvári Rákóczi együttese. A zöld-fehérek 2-0-s félidő után 3-0-ra verték a 38. perctől emberhátrányban játszó siófokiakat.

A somogyi rangadó első perceiben hajmeresztő jelenetek szemtanúi lehettünk a kaposvári kapu előtt… Az 1. percben, jobb oldali siófoki szöglet után Délczeg perdített közelről az oldalhálóba. Ezt követően Csermelyi került helyzetbe, a lövést Kovács szépen védte. Nem sokkal később Zsók aláfutott a labdának, a meglepett Homma pedig 3 méterről Kovács kapust találta telibe… A 8. percben újra a japán támadó előtt adódott lehetőség#!# 20 méteres, jobb sarokra tartó lövését védte Kovács. És még nem volt vége a vendég-rohamoknak#!# siófoki szabadrúgás után a kaputól 4 méterre álló Tusori tiszta helyzetben gyengén maga elé fejelte a labdát…
A 23. percben aztán villan egyet és máris megszerezte a vezetést Rákóczi!
Jobb oldali támadás futott a pályán, Okuka Oláh elé továbbított, aki nagyszerűen passzolt Perichez#!# a támadó két védő szorításában 9 méterről a kapu közepébe lőtt. 1-0.
A 35. percben Bank ívelte előre a labdát, Pericet pedig lerántották a tizenhatoson belül. Németh játékvezető – jogosan – büntetőt ítélt. Oláh állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a kapu bal oldalába. 2-0.
A 38. percben Katona ütötte meg Pericet a tizenhatos előterében, a siófoki védő a kiállítás sorsára jutott. Ezt követően csetepaté tört ki a pályán, eltelt néhány perc, amire sikerült megfékezni az indulatokat…
Az első félidő utolsó eseményeként a 43. percben Lukács végezhetett el szabadrúgást, és 16 méterről alig lőtt fölé.

A második félidőben jobbára a mezőnyben pattogott a labda, lassan teltek-múltak a percek. Ha a vendégek eljutottak a hazai kapuig, akkor a jól védő Kovács Zoltán volt a végállomás, a túloldalon pedig a Rákóczi játékosai bátor lövésekkel próbálkoztak; inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Az 55. percben Kecskés eljátszotta, hogy megütötték, pechéra a bíró is látta, hogy nem történt semmi, így ő kapta a sárgát… Az 59. percben Hegedűs közelített a kapuhoz, majd 22 méterről lőtt, alig tévesztette el a jobb alsó sarkot. Egy perccel később Pavlovic remek testcsel után passzolt Oláh Lórihoz, aki 17 méterről, ballal lőtt, a kapus védett.
A 75. percben Kulcsár lőtt 17 méterről, a labda kipattant a kapusról, majd a védők tisztáztak. Ezután Oláh jobbról, 14 méterről célozta meg a kaput, a hosszú sarokba tartó lövést Molnár védte.
A 85. percben megszületett a harmadik kaposvári gól! Okuka nagyszerű labdát adott, Pavlovicnak, aki jobbról, az alapvonalról középre adott, a hosszú oldalon érkező Balázs B. két lépésről a hálóba pofozta a labdát. 3-0.

A találkozó első perceit leszámítva a Rákóczi végig uralta a mérkőzést, és teljesen megérdemelten nyerte meg a somogyi futballderbit. Sisa Tibor legénysége megszerezte első tavaszi bajnoki pontjait, így továbbra is tagja az élmezőnynek.

Kaposvári Rákóczi – BFC Siófok 3-0 (2-0)
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Németh Á.
Rákóczi FC#!# Kovács Z. – Okuka, Bank, Zsók, Gujic (Farkas Z., 89.) – Hegedűs, Pedro – Pavlovic, Oláh, Balázs B. (Korhut, 87.) – Peric (Kulcsár K., 70.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Siófok#!# Molnár P. – Mogyorósi, Graszl K., Katona, Novák – Délczeg (Pécseli, 79.), Kecskés (Horváth A., 85.), Tusori, Lukács (Melczer, 46.) – Homma, Csermelyi. Vezetőedző#!# Mihalecz István
Gólszerzők#!# Peric (23.), Oláh (36., 11-esből), Balázs B. (85.)
Sárga lap#!# Oláh (39.), Gujic (63.), illetve Katona (35.), Kecskés (55.)