Kétgólos hátrányból felállva ért el döntetlent a Kelen SC otthonában csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának 22. játéknapján.

 

Újra idegenben szólították pályára labdarúgóinkat, akiknek ezúttal az újonc, ősszel igen jól szereplő Kelen SC otthonában kellett bizonyítaniuk. A jó iramban kezdődő összecsapást a hazaiak szinte góllal nyitották, ugyanis a hatodik percben megszerezték a vezetést miután Lustyik Levente jobb oldali szögletét a középen legmagasabbra ugró Kertai Dániel fejelte a kapu bal oldalába. A korai gól bár áthúzta csapatunk számításait, s okozott is pillanatnyi zavarokat, de ezt követően magára talált együttesünk és jöttek a helyzetek. Harsányi Dániel előtt kétszer, míg Bíró Dominik előtt egyszer adódott gólszerzési lehetőség, azonban ezek mind kimaradtak. A hazaiak viszont Lustyik Levente találatával még a szünet előtt megduplázták előnyüket, így csapatunk nehéz helyzetbe került.

A szünetben bele is nyúlt csapatában Nagy Tamás, hiszen pályára küldte a téli átigazolási időszak utolsó pillanatában megszerzett támadót, Ekker Milánt. Együttesünk pár perc leforgása alatt megszerezte a szépítő találatot, miután Bíró Dominik iramodott meg a bal szélen, majd a tizenhatoson belülre érve felvágta őt a kapus, amiért járt a tizenegyes. Ezt, akárcsak Gyirmóton Mayer Milán magabiztosan értékesítette. A folytatásban a kapuja előtt tartotta az ellenfelet csapatunk, de nagy helyzet nem alakult ki, leszámítva Pintér Norbert lövést, amely után megállt a kapu előtt homokban a labda, így felszabadítottak a hazaiak. A betömörülő keleniek pedig nem erőltették azt, hogy folyamatos játék alakuljon ki. Az utolsó percekbe lépve a csereként beálló Orsós Tamás az első labdaérintéséből kilőtte a bal alsó sarkot, így legalább egy pontot szerzett csapatunk.

 

Nagy Tamás: – Két nagy hiba után kétgólos hátrányba kerültünk, de a csapat végig akart és küzdött. Három gólt rúgtunk, hiszen ha a kapu előtt nem egy homokozó van, akkor nem áll meg a gólba tartó labdánk. Végig kezdeményezők voltunk, tudatos elemeket mutattak be a játékosok és folyamatos nyomás alatt tartották az ellenfelelet. A szünetben lógtak a fejek, de megdicsértem a játékosokat, mert láttam a törekvést. Ami fontos, hogy ott tartunk, hogy már rá tudjuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre, amely nem tudott kibontakozni és látszólag nem tetszett nekik, hogy végig letámadtunk, amit fizikailag is bírtunk. Összességében azt gondolom, hogy Budapesten hagytunk két pontot, annak ellenére, hogy az első félidőben kétgólos hátrányban voltunk.

 

Kelen SC–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (2–0)

Budapest, 120 néző. V.: Dombi (Bőhm, Turi).

Kelen SC: Zima – Egyed, Kertai, Simon K. – Rétyi (Wild, a 77. percben), Tímári, Lustyik, Pintér B., Kádár (Módly, a 63. percben) – Soós (Angyal-Tóth, a 85. percben), Erdei. Vezetőedző: Harmati Tamás.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Borbély Á. (Orsós T., a 86. percben), Harsányi, Gál, Böndi – Mayer M., Kálmán Sz. – Kondor (Grabarics, a 70. percben), Pintér N., Bíró D. – Vladul (Ekker, a szünetben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gólszerzők: Kertai (a 6. percben), Lustyik (a 38. percben), illetve Mayer M. (a 48. percben –11-esből), Orsós T. (a 87. percben).

Sárga lap: Egyed (a 36. percben), Soós (a 39. percben), Lustyik (a 86. percben), illetve Harsányi (a 30. percben), Gál (az 53. percben), Pintér N. (az 55. percben).