A negyedik fordulóban szeretné megszerezni első bajnoki pontjait csapatunk az OTP Bank Ligában. A pénteken 19 órakor kezdődő hazai mérkőzésen az Újpest lesz az ellenfél. 

Kovács OlivérBár a Debrecentől, a Kecskeméttől és a Pápától is kikaptunk, de a mutatott játék alapján az utóbbi két találkozón egyaránt pontot érdemeltünk volna. A csapat most már valóban szeretne elmozdulni jelenlegi helyzetéből, így az Újpest elleni hazai rangadón nem lehet más a cél, mint a győzelem. A fővárosiak az eddigi három játéknapon négy pontot szereztek, és a szezon előtti esélylatolgatások során kiderült#!# az idén nem a bajnoki címért szállnak harcba…
 – Természetesen zavar minket ez a három vereség, de én azt mondom, nem szabad letargiába esni – fogalmazott Kovács Olivér. – Ha most elhisszük magunkról, hogy mi tényleg ennyit tudunk, akkor soha nem fogunk meccset nyerni ebben a bajnokságban. Szerintem a mi csapatunk sokkal többet tud annál, mint amit eddig nyújtott, és remélem, hogy ezt az Újpest ellen be tudjuk bizonyítani. 
Játékosaink siker esetén nemcsak a szurkolóinkat örvendeztetnék meg, hanem méltó módon ünnepelnék klubunk 90. születésnapját is! Kezdés péntek este hétkor, várjuk a nézőket! 
* * *

Korábban már jeleztünk szurkolóink felé, hogy miután a rendőrség a találkozót kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzéssé nyilvánította a meccset, így – a jogszabályok értelmében – elengedhetetlen a névszerinti jegyértékesítés.

A jegyvásárlás során emiatt meg kell adni a szurkoló nevét, születési helyét és születési idejét is (de más adatot nem). A jegyvásárlás során a jegyértékesítésért felelős személyek jogosultak a vásárló személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján megállapítani. Kérjük, hogy jegyvásárláskor hozzanak magukkal igazolványt, személyazonosításra alkalmas okmányokat (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél, tizennégy éves kor alatt#!# diákigazolvány, születési anyakönyvi kivonat).
Amennyiben egy családtagnak, vagy barátnak szándékoznak jegyet váltani, kérjük, hogy diktálják be a pénztárosnak a jegy tulajdonosának nevét, születési helyét és születési idejét.

Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben valószerűtlen adat kerül bediktálásra akkor a jegyértékesítő megkérheti a jegyvásárlót az igazolvány felmutatására.

Az 1-es pénztár pénteken 12 órától már nyitva lesz. A Rákóczi szurkolók mellett a Kaposvár környékén lakó Újpest-szurkolók is megválthatják itt a vendégszektorokba szóló jegyeiket.  

Az interneten  www.tex.hu, illetve a https#!#//jegy.mlsz.hu/ oldalon válthatók meg elővételben a belépőjegyek a mérkőzésre. Szintén elérhetők a jegyek a Ticket Express három saját jegyirodájában valamint további mintegy 300 jegyirodában (az Önhöz legközelebb eső Ticket Express jegyirodára rákereshet itt#!# http://www.eventim.hu/hu/outletek/). 
Az interneten hitel- vagy megfelelő bankkártyával fizetheti ki a jegyek árát, majd azokat otthon is ki tudja nyomtatni (print@home), vagy átveheti személyesen péntek 17 óráig a megjelölt helyszíneken.

Javasoljuk a szurkolóknak, hogy éljenek az elővétel nyújtotta lehetőséggel, hiszen így elkerülhetik az akár félórás sorban állást a mérkőzés kezdete előtt!