Egy küzdelmes, hajtós mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett együttesünk a Vasas FC ellen a Merkantil Bank Liga 14. fordulójában.

 

Három alapember, Szabó Bálint, Gál Mátyás és Hadaró Valentin sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésre a Vasas elleni bajnoki előtt, így Erdei Carlo és Földi Botond is bekerült a kezdőcsapatba. A nehézségek ellenére sem kezdett megilletődötten csapatunk. Sőt, a kontrák folyamatos veszélyt jelentettek Jova Levente kapujára. A hazaiak azonban helyenként nagy nyomás alá helyezták csapatunkat, s akár a harmadik percben megszerezhették volna a vezetést, de Vernes Richárd közelről fölé lőtt. A félidő derekáig kellett várni az újabb nagy angyalföldi helyzetre, de ez már sajnos góllal ért véget. Radó András jobb oldali beadása után Pátkai Máté fejelt közelről, de ekkor Pogacsics Krisztián még hatalmas bravúrral menteni tudott. A kipattanóra viszont Feczesin Róbert reagált először, s fél méterről sodorta a hálóba a labdát. Csapatunk ezt követően rátett egy lapáttal, s főként a bal szélen nagyon aktív Vachtler Csaba révén próbálta feltörni a Vasas védelmét. Ez több alkalommal is sikerült, de gólig nem, csak helyzetekig jutott csapatunk a szünetig.

A második félidő ziccerekkel indult. Előbb Radó András került nagy helyzetbe, de Ur László becsúszva, az utolsó pillanatban mentett, majd a másik kapu előtt Balázs Zsolt átadását Szarka Ákos vette mellre, majd tizennégy méterről vette célba a jobb alsót, azonban Jova Levente leért a sarokra. A folytatásban Radó András akár eldönthette volna a három pont sorsát, de Ur László, Pogacsics Krisztián és a felső kapufa gondoskodott arról, hogy nyílt maradjon a találkozó. Csapatunk így az utolsó pillanatig küzdött, de nem tudta megszerezni az egyenlítő találatot, de a játékosokat így is dicséret illeti, hiszen egy percig sem adták fel.

 

Vasas FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1079 néző. V.: Lovas (Punyi, Kulman).
Vasas FC: Jova – Szivacski, Viczián, Szilágyi, Silye – Hinora, Hidi M, Pátkai – Vernes (Pekár, 66. p.), Feczesin, Radó (Balajti, 80. p.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur, Nagy T., Varjas Z. – Nagy J. (Andric, 77. p.), Földi, Szakály A., Erdei, Vachtler (Bíró, 90. p.)– Szarka, Balázs Zs. Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerző: Feczesin (21. p.).
Sárga lap: Hidi M (65. p.), Vernes (65. p.), illetve Ur (65. p.), Andric (84. p.).